A szörnyű tragédia, amelyet a Szovjetunió titokban tartott.
Fiatal éveiben Chester Nimitz admirális, az Egyesült Államok egyik leghíresebb tengernagya, még a hadbíróság világát is megismerte.
A robbanást követően a Szovjetunió legnagyobb aggodalma nem az volt, hogy mi lesz a közelben lakókkal, hanem az, hogy a keletkezett radioaktív felhő átterjed az öreg kontinensre. No ez sem humanitárius megfontolásból, hanem mert attól tartottak, hogy így az egész világ megtudná: még a kommunista "paradicsomban" is történhetnek emberi hibák.
Persze, íme egy egyedi változat: **Sugárzó Szörnyalak** A sötétben bujkáló, furcsa lény, melynek bőre zöldesen izzik, mintha a csillagok fénye ölelné körül. A Sugárzó Szörnyalak nem csupán a félelmetes megjelenésével, hanem a titokzatos erejével is rémisztget. Minden lépése mögött ott rejlik a radioaktív energia, ami mindent megfertőz, amihez közel kerül. Sokan csak suttogva emlegetik, hiszen a legendák szerint aki találkozik vele, az sosem tér vissza. A város határában élő emberek pedig minden éjjel a sötét árnyakat figyelve várják, hogy mikor bukkannak fel újra a rémálmaikban.
A TASZSZ, a szovjet hírügynökség, csupán annyit közölt, hogy "az egyik atomreaktor sérülést szenvedett", miközben hangsúlyozták, hogy "a károkról még nincsenek pontos információk". Azt is kijelentették, hogy "megtették a szükséges lépéseket a baleset következményeinek elhárítása érdekében", és "segítséget nyújtanak az érintetteknek". A kormány több mint 600.000 úgynevezett felszámolót mozgósított, akiknek bőséges jutalmat ígértek, ha közreműködnek a károk mérséklésében. Az ő sorsuk - akárcsak a pilótáké és a tűzoltóké, akik életüket áldozták a radioaktív katasztrófa megfékezésére - jól dokumentált. Ugyanakkor kevesebb szó esett arról a több tízezer emberről, akiket a következő napokban evakuáltak.
"Kihívásokkal teli" sugárzási körülmények
Pripjaty városa másfél évtizeddel korábban jött létre, kifejezetten a csernobili atomerőmű munkatársainak és családjaiknak otthont adva. Az itt élő 50.000 ember evakuálása hatalmas kihívást jelentett, amely sokakat próbára tett. A folyamat egy rádióközleménnyel vette kezdetét április 27-én, amikor a helyzet sürgősségét és a teendőket bejelentették.
"Figyelem, figyelem, tisztelt elvtársak! A közösség, különösen a legifjabbak védelme érdekében elengedhetetlen, hogy ideiglenesen evakuáljuk a lakosságot."
39 éve nem ült senki a dodzsemben...
A közlemény szerint egy "kedvezőtlen sugárzási helyzet" miatt vált szükségessé a lépés – eufemizmus egy atomerőmű-robbanás következményeire. Férfiak, nők és gyermekek hagyták el otthonaikat, s magukkal csak a legszükségesebb holmijukat vitték, mindezt úgy, hogy fogalmuk sem volt arról, mi vár rájuk a következő napokban.
Három nap helyett egy életen át.
A hatóságok továbbra is hallgattak, mintha a csend volt volna az egyetlen válasz. A kormány a külvilág felé határozott álláspontot képviselt, miszerint:
A szovjet hatóságok arra törekednek, hogy a nemzetközi szervezetek megbizonyosodjanak az általuk tett intézkedések hatékonyságáról, amelyek a katasztrófa következményeinek kezelésére irányulnak.
Azt is bejelentették, hogy technikai szempontból "minden a helyén van". Mindez látszólagos nyugalom ölelésében zajlott. A valóság azonban egy teljesen más képet mutatott: káosz uralkodott. Az evakuálás mindössze másfél nappal a robbanás után indult meg. A legaggasztóbb pedig az, hogy az állampolgárok - saját szavaikkal élve - úgy érzik, meg lettek tévesztve.
"Délután azt állították, csak három napra kell elmennünk. Aztán kiderült, ez örökre szólt" - idézte fel egy lakos. "Nem volt pánik, a gyerekek az utcán játszottak" - mesélte egy másik kitelepített. A szovjet stílusban uniformizált lakások ott maradtak üresen, várva a lakók visszatérését - ami sosem jött el.
A szellemváros csendjét csupán a katasztrófavédelmi egységek zaja törte meg. "Az üres utcákon nem bukkantak fel élő lelkek, csupán a sugárzás ellenőrzésére specializált járművek rótták a kilométereket, míg a helikopterek hatalmas mennyiségű agyagot és ólmot hintáztak a sérült reaktor irányába, hogy megakadályozzák a radioaktív részecskék terjedését" - osztotta meg tapasztalatait egy szemtanú.
Elég csupán az ablakot becsukni?
A szovjetek továbbra is a "szakszerűen elvégzett feladatokról" diskuráltak.
A levegőben tapasztalt radioaktív szennyezés az 'elfogadható határokon belül' helyezkedik el, ezért a figyelem most a közeli folyó vízminőségének ellenőrzésére összpontosul, hogy nincs-e szennyezés a vízben.
De nem csupán Pripjaty viselte meg a katasztrófa következményeit. A környező települések számára a hatalmas menekültáradat befogadása komoly nehézségeket okozott. Ezrek indultak útnak buszokon Kijev felé, ahol egyetlen utasítás hangzott el: "Jól zárják be az ablakokat", hogy megóvják magukat a káros szennyeződésektől.
Miközben Pripjaty és Csernobil örökre szellemvárossá vált, a tőle alig több mint száz kilométerre fekvő Kijevben épp az ellenkezője történt. Félelem uralkodott el, a lakosság pánikba esett.
Azok, akik megtehették, előre ütemezték nyaralásukat. Akik viszont nem tudtak elutazni, igyekeztek gyermekeiket távolabb juttatni: körülbelül 250.000 fiatal hagyta el a várost – számolt be róla az ABC Historia.
Nem meglepő módon a radioaktivitás miatti félelem villámgyorsan átterjedt külföldre is.
Persze! Íme egy egyedi megfogalmazás a "nemzetközi átverés" kifejezésre: "Globális csalás"
Svédországban először tapasztalták meg a radioaktív felhők jelenlétét, amelyek április 29-én már hazánk területére is elérkeztek. A magyar lakosság tájékoztatása csak a megelőző este, 28-án történt, amikor egy rövid hír formájában, este 9 órakor hangzott el a rádióban, majd másnap gyorsan visszavonták azt. Eközben néhány jól értesült személy azt tanácsolta barátainak, hogy jódtablettát szedjenek, és kerüljék a napfényt. A szivárogtatást azonban nem lehetett megakadályozni. Miközben más szocialista országok is próbálták elhallgatni az eseményeket, a nemzetközi hírügynökségek kiemelten foglalkoztak a témával, így a világ minden táján tudomást szereztek az atomkatasztrófáról.
Az első nyilvánosságra hozott fotók döbbenetesek látványt mutattak, de még megrázóbbak voltak a városban forgatott filmek. Május 5-én José María Carrascal New York-i tudósító ezekről így nyilatkozott:
"Ezek majdnem fontosabbak voltak a hiányosságaik miatt, mint amit láttattak. Pripjaty lakótömbjei kiürültek, a közeli utak elhagyatottak voltak." Néhány nappal később ugyanő megjegyezte: a moszkvai kormány csaknem két hetet várt, hogy komoly orvosi vizsgálatokat végezzen a menekülteken. "Ha a katasztrófa szörnyű volt, az evakuálás maga volt a katasztrófa" - jegyezte meg.
A tragédia következtében közvetlenül több tucat ember életét vesztette, de a sugármérgezés hosszú távú hatásai miatt a halálos áldozatok száma akár több ezerre is rúghat. Az Egészségügyi Világszervezet 2006-ban készült tanulmányában 9000 olyan halálesetet említett, amelyek az eseményhez köthetők.
A betonszarkofággal lezárt négyes reaktor kivételével az atomerőmű jelentős része megtekinthető a katasztrófaturisták számára.
