A Last Ninja és a zöld kobold együttműködése a vasfüggöny lebontásában - A Commodore 64 varázsa Magyarországon A '80-as évek végén, amikor a politikai táj drámai változásokon ment keresztül, a számítógépes kultúra egy új dimenziót nyitott meg a fiatalok
1982-ben, az Egyesült Államok szívében született meg a Commodore 64, amely néhány év elteltével eljutott hozzánk, legtöbbször Bécs irányából, a családi Skoda csomagtartójában. Ez a számítógép, amely a többi géphez képest kedvező áron kínált kiemelkedő vizuális és audio élményeket, kulcsszerepet játszott a gamer kultúra felfutásában. Nem csupán a technológia tömeges elterjedését segítette elő, hanem mára már popkulturális ikonná is vált, amely számos művészeti alkotásban és nosztalgikus emlékben jelen van.
A Commodore 64 bemutatója 1982-re datálódik, és egészen egy évtizeden keresztül gyártották. Ezen időszak alatt a becslések szerint körülbelül 12-13 millió példány talált gazdára, de optimistább számítások szerint a világpiacon akár 20-30 millió darabot is eladhattak belőle.
A Commodore egyébként nem számítógépekkel kezdett. Jack Tramiel 1954-ben irodabútorok, írógépek gyártásával indította el a cégét, innen tolódott a profil az elektronikai eszközök felé, hamarosan pedig arra is rájöttek, hogy célszerű a játékok irányába fejleszteni. Bár a felhasználóbarát otthoni platformok már valamivel korábban megjelentek, a Commodore 64 speciális, a versenytársaknál lényegesen jobb hang- és videóchippel rendelkezett.
A lenyűgöző, 320x200 pixeles felbontás (amelyhez csatlakozott egy kisebb, 160x200-as verzió is) a maga idejében ideálisnak számított. A játékok és zenei élmények igazán emlékezetesek voltak, és mindehhez csupán 64 KByte memória társult. A Commodore 64 hatalmas népszerűségében kulcsszerepet játszott, hogy a versenytársakhoz képest töredékáron kínálta tudását. Bár az európai piacra való betörés nem volt zökkenőmentes, hosszú távon az ár-érték arány és a bőséges szoftverválaszték révén verhetetlenné vált. 1994-ig több mint tízezer program, főként játék készült el rá, mielőtt a gyártás véget ért volna.
A cég sorsa Jack Tramiel távozásával vette kezdetét, aki ravasz és agresszív üzletpolitikájáról volt ismert. Az alapító hiányában a vállalat hosszú időn keresztül küzdött az irányvonal megtalálásával, és az új modellek nem tudták hozni az elvárt eredményeket. Később az Amiga-sorozat népszerűsége elérte a Commodore 64-hez hasonló magasságokat, de sajnos a rossz üzleti döntések következményeként végül csődbe ment. A Commodore történetének részleteit itt ismerhetjük meg jobban.
Amigája különleges élményekkel gazdagította a legmenőbb magyar gyerekeket, és lelkes olvasónk, Laci is szívesen idézi fel a saját példányát:
Az én emlékeimben a C64-es évek alatt az Amiga 500-as gépem ragyogott, mint egy igazi csoda. Akkoriban ez volt a csúcs, és a Street Fighter 2 is futott rajta, méghozzá négy floppy lemezről töltekezve. A fél lakótelep ott gyűlt össze, hogy együtt játszunk, és szinte minden héten új joystickokkal kellett gazdálkodnunk, mert a szórakozás néha kicsit brutálisra sikeredett. Az Amiga 500 igazi űrkorszaki élményt varázsolt nekünk a Barátság utcában, amely örökre belevésődött a gyermeki álmok világába.
A 80-as évek végén, amikor már a középkorúság határvonalán egyensúlyozott, de még mindig slágerterméknek számított, egy különleges jószág rejtőzött a vasfüggöny mögött: a Commodore 64. Ez a legendás gép, amely a számítástechnika hőskorának egyik ikonjává vált, Ladákkal és Trabantokkal érkezett Ausztria irányából, hogy betörjön a békásmegyeri panelrengetegbe és a rózsadombi villák elegáns világába egyaránt.
A gép egyébként a vékonyka magyar pénztárcákhoz képest is olcsónak számított. 1990-ben nagyjából 10 ezer forint volt az átlagkereset, és már 20 ezerért hozzá lehetett jutni egy Commodore-hoz. Nem is csoda, hogy csak 1989 első felében 36 ezer érkezett belőle az országba. Erről az időszakról sokunknak vannak már élményei, ezek közé tartozik főszerkesztőnk, Zacsek Ági is, aki egyenesen a Németországban élő rokonokhoz utazott a C64-ért:
A rendszerváltás után szinte azonnal útnak indultunk a Daciánkkal Németország felé. Az autóban, egy benzinkúton éjszakázva, izgalommal telve vártam, hogy felfedezzem az új kalandokat. Két különleges ajándékot kaptam: egy Balisto csokit és egy C64 számítógépet. A lelkesedésem azonban hamarosan alábbhagyott, mert miután a szüleim beüzemelték a C64-et a gyerekszobámban, valójában ők foglalták el a teret. Három napig csak játszottak a biliárddal, miközben én a háttérből figyeltem, és maximum annyira jutottam, hogy beírhattam a RUN parancsot, hogy elinduljon a játék. A gyerekszoba hirtelen a szüleim biliárdasztalává változott, és az én kis világom háttérbe szorult a szüleim versengése mellett.
Arról, hogy mit jelentettek a Commodore 64-es gépeken futó játékok a korabeli gyerekeknek, olvasónk, Ádám novellának is beillő leírása fest érzékletes képet:
De az 1989 óta töretlen népszerűségnek örvendő Sim City is elérhető volt már a platformon, sőt, egy kis plusz memóriával Amigán a Prince of Persia is futott (nagyot PC-n ment). Nem is beszélve a Wizard of Worról, amiben a játékosok együtt szállhattak szembe az ellenféllel, de aki egyszer sem lőtte hátba a vicc kedvéért a haverját, az nem mond igazat.
A játékok betöltése a régi idők varázsát idézi, amikor kazettákat, adatmagnókat vagy floppy lemezeket használtunk. Egy kazetta ára körülbelül 300 forint volt, míg egy floppy lemez nagyjából 400 forintba került. Azonban az adathordozókra gyakran több játék is elfért, így ezeket általában csomagban árulták. A C64-es gépet pedig könnyedén összeköthettük a tévénkkel, hogy még inkább átélhessük a játékélményt.
Bár manapság nehéz elhinni, hogy egy pár színes pixel képes volt nindzsákat, versenyautókat vagy éppen űrkompokat életre kelteni, a C64 élménye számomra legalább annyira meghatározó volt a hangzásvilágában is, mint amennyire misztikus élményt nyújtott, amikor a kis vízcsepp alakú pöttyök a Videoton tévénk képcsövén táncoltak. Nem csupán a játékok 8 bites zümmögésére gondolok, hanem arra a jellegzetes nyöszörgésre, amit a magnó produkált, és a floppy hangos kettegésére, miközben a program betöltődött. A Commodore nem csupán egy gép volt a gyerekkorunkban; profán szentélyként működött, fantáziánk protézisévé vált, a masszív, koszszürke egység pedig álmainkat festette tele számos vidéki nagyszobában.
- Erről számolt be olvasószerkesztőnk, Vass Norbert.
A 90-es évek elején sokan üres tekintettel meredtek maguk elé, amikor a szerzői jogok témája szóba került. Nem meglepő, hogy ebben az időszakban hatalmas közösség alakult ki a kalózkodás és a játékok másolása körül. Nemrégiben egy Facebook-oldalon bukkantunk egy postai levélre, amelyben valaki újsághirdetésre reagálva, az internet hiányában, a régi vágású módszerekkel ajánlotta másolási szolgáltatásait. E korszak hangulatát pedig egy figyelemfelkeltő dokumentumfilm is remekül megragadja.
A játék közösségi élményt nyújtott, ahol az emberek együtt szórakozhattak és kötődhettek egymáshoz.
Alig bírtuk kivárni, hogy véget érjen a suli, és végre átsétálhassunk ahhoz az egyetlen emberhez, akinél számítógép is volt! Útközben beugrottunk a videotékába, ahol a legijesztőbb horrorfilmek közül válogattunk, és kikölcsönöztük őket. Az egész este csak pörgött a fejem, aludni pedig egy percig sem tudtam. Ilyen már, hogy a Kukorica gyermekeit 9 éves gyerekeknek ajánlják? Szörnyű!
- Meséli kollégánk, Szilvi. A horrorfilmre azért volt szükség, mert a számítógépen csupán egy ember (na jó, legfeljebb kettő) tudott játszani egyszerre, és az nyert, aki a legügyesebben kezelte a játékot, ami általában a házigazda volt, hiszen ő rendelkezett a legtöbb gyakorlattal.
A Commodore-rajongók többsége főként arra figyelt, hogy a bennfentesek milyen stílusban játszanak, mivel ők maguk gyorsan elfáradtak a virtuális világ kihívásaitól. A játékokhoz tartozó mikrokapcsolós joystick gyakran elhasználódott a folyamatos használat miatt, és a floppy meghajtónál a betöltés előtt hosszú perceken át kellett figyelni a képernyőn megjelenő csíkokat. Amikor a tápegység túlmelegedett, édesanyám gyakran a mélyhűtőbe tette, hogy néhány percre lehűljön.
A Commodore 64 neve szorosan összefonódott a számítógépes játékok világával, de hazánkban a programozás első lépései is e legendás géphez kapcsolódtak. Noha a BASIC programozási nyelv mára már elavulttá vált, a jövőbeni kódolás és algoritmikus gondolkodás irányát éppen ez a Kemény János és Thomas Kurtz által megálmodott nyelv mutatta meg. Míg a gyerekek a Batmant játszották, a legügyesebb apukák már BASIC nyelven igyekeztek programokat írni. Így történt mindez Anikó családjában is:
A rendszerváltás után a Műszaki Egyetemen pedagógusok számára indult egy számítógépes tanfolyam. A tanár, akit elvakult mérnökként emlegettek, programozásra tanította a résztvevőket, de a diákok többsége valósággal elveszett az anyagban. Édesanyám is ott volt a tanfolyamon, és hamarosan megbeszélte a tanárral, hogy inkább édesapám vegyen részt a képzésen. Apunak ekkor kezdődött a számítógép iránti szenvedélye. A családban már korábban beszerzett Commodore 64 jócskán felkeltette az érdeklődését. Mivel a valuta átváltását akkoriban szigorúan korlátozták, a számítógép ára pedig meghaladta a megengedett limitet, néhány rokon is beszállt a költségekbe. Így hát egy izgalmas vásárlásra indultak Ausztriába.
A beszerzés nem csupán zökkenőmentesebbé vált, hanem egyre több támogatás is érkezett azok számára, akik bele akartak vágni a számítógépezés világába. Tanfolyamokat szerveztek művelődési házakban és iskolákban, míg a TV BASIC című műsor a tévéképernyőn keresztül igyekezett bevezetni a nézőket a számítógépes ismeretekbe. Ezzel párhuzamosan megjelentek a különféle számítógépes magazinok, mint a Commodore Világ (CoV) és az 576KByte. Az utóbbi neve a korszak két népszerű platformja, az Amiga (512 Kbyte) és a Commodore 64 (64 Kbyte) RAM-jának összeadásából származik. E magazin népszerűsége részben annak volt köszönhető, hogy egyes játékokat heti rendszerességgel mutattak be egy tévéműsor keretein belül, és nem sokkal később boltok is nyíltak, amelyek ugyanezen néven működtek.
A Commodore a 90-es évek második felében kezdett hanyatlani és bár van olyan Z generációs kolléganőnk, akinek már gugliznia kellett, hogy mi is ez a gép, még mindig komoly kultusza van, sőt időről időre röppennek fel különböző hírek arról is, hogy a Commodore-számítógépek valamilyen formában újjáéledhetnek.
A nosztalgia azonban így sem ismer határokat, rengeteg rajongói oldal áll rendelkezésre, ahonnan akár a régi játékokat és a gép működését emuláló programokat is letölthetünk. A digitális művészeti alkotásokat készítő demoscene szubkultúra is előszeretettel nyúl vissza a platformhoz, de több száz játékot írtak a Commodore 64-hoz a kétezres években, az ikonikus hangok pedig remixekben élnek tovább külföldön és Magyarországon is.
