Örüljünk együtt, hogy Marina életében ünnepelhetjük a Froot című albumának 10. évfordulóját!

Zenei előképzettség nélkül, és anélkül, hogy valaha is énekelt volna, egyszer csak elhatározta, hogy zenész lesz. A bátorságával és eltökéltségével pedig valóra is váltotta álmát. Közben pedig a 2010-es évek alternatív popzenéjének egyik legmeghatározóbb figurájává nőtte ki magát.

A 2010-es évek Tumblr-korszakának hatása szinte mérhetetlen, hiszen számtalan cikk foglalkozik azzal, hogy milyen előadók karrierjét formálta a platform. Ezek az írások gyakran idézik fel a vidéki retrodiszkók és nosztalgia bulik hangulatát, de fontos hangsúlyozni, hogy a Tumblr kulcsszerepet játszott a mai A-listás művészek és a későbbi művészeti irányzatok kialakulásában – nosztalgia ide vagy oda. A Tumblr bloghálózata lényegében egy előfutára volt annak a tartalomfogyasztási modellnek, amelyet végül a Vine, a Musical.ly és a TikTok átvettek, bár más formában. A múlt évtized elején, amikor egy-egy dal vagy előadó sikerét még főként a televízió és a rádió határozta meg, a Tumblr ideális terepet biztosított a művészek számára, hogy elérjék közönségüket. Itt nemcsak hogy közvetlen kapcsolatot alakíthattak ki a rajongóikkal, hanem lehetőségük nyílt arra is, hogy mélyebb kapcsolatokat építsenek ki, így erősítve a paraszociális viszonyokat. Ilyen hatással bírt Marina is, akit sokáig Marina and the Diamonds néven ismertünk.

A görög gyökerekkel rendelkező walesi énekesnő, Marina, elengedhetetlen szereplője volt a Tumblr világának virágzásának. Lana Del Rey-jel való barátsága nemcsak a popkultúrában, hanem a közönség szívében is nyomot hagyott. Lemezeinek vizuális világa elvarázsolta a tinédzserkorú tumblizókat, hiszen egyedülálló módon életre keltette a 70-es évek esztétikáját, a „stepfordi feleségek” filmjének képi nyelvét vegyítve a csipkeharisnyákkal és masnikkal. Később a neon színű, testhez simuló body-k és merész sminkek is megjelentek a repertoárjában. Marina – ha már itt tartunk, élvezzük a szójátékokat – valóban egy csiszolatlan gyémánt, a modern alternatív popzene egyik legfényesebb ékköve. Bár már elért néhány komolyabb mainstream sikert, még mindig nem kapja meg azt a figyelmet, amit egyedi hangzásának és megismételhetetlen stílusának teljes mértékben megérdemelne. Zenei pályafutásának legkoherensebb és legérettebb albuma, a „Froot” pontosan ma, március 13-án ünnepli 10. születésnapját, így legújabb művészeti portrénkban az ő különleges karrierjét ismerhetjük meg.

Marina, akit eredetileg Marina Lambrini Diamandis néven ismerünk, egy kis walesi faluban nőtt fel nővérével együtt. Szülei, akik négyéves korában váltak el, külön utakon folytatták, édesapja pedig Athénba költözött, de rendszeresen meglátogatta lányait. Az énekesnő gyermekkorát egy "egyszerű, idilli, békés, nagyon normális, de ugyanakkor szegény" időszakként jellemezte. Gyermekként sokat utazott, részben apja munkája miatt, aki hosszú ideig Japánban élt, de saját elmondása szerint nyarakat töltött Oroszországban és Ukrajnában is. Tizenhat éves korában két évre Athénba költözött, hogy elsajátítsa a görög nyelvet és mélyebb kapcsolatot építsen családi gyökereivel – ezt az időszakot élete legszebb két évének tartja. Kitartó diák volt, hajnali kettőkor kelt, hogy iskola előtt tanulhasson, és a nap végén is sok időt szánt a könyvekre. Az athéni St. Catherine's British Embassy Schoolban minden tantárgyból jeles eredménnyel zárta a GCSE-vizsgáit (ez a brit középfokú végzettség), majd hazatérve az Egyesült Királyságba dolgozni kezdett, hogy félretett pénzéből Londonba költözhessen. Pincérnőként és benzinkutas munkákban is kipróbálta magát. Tizennyolc éves korában pedig megszületett benne a vágy, hogy zenével foglalkozzon, ami új irányt adott az életének.

Az egyetemen médiát akartam tanulni, de aztán végül bejelentettem a szüleimnek, hogy énekléssel és dalszerzéssel szeretnék foglalkozni. Eléggé meg is lepődtek, mert előtte soha nem énekeltem, és addig még egy dalt sem írtam.

- mesélte 2019-ben Diamandis a Channel 4 News interjújában, ahol azért cizellálta a képet. Bár igazi zenei előképzettséggel valóban nem rendelkezett, kiskorában azért tanult valameddig furulyán és hegedűn játszani, továbbá énekkarozott is. Saját bevallása szerint mélyen belül mindig is érezte, hogy zenével kell foglalkoznia, mert képes rá. Nem is feltétlenül azért, mert úgy gondolja, hogy egy fontos üzenetet szeretne átadni, hanem könnyebbnek gondolta az őt körülvevő világ megismerését a zenén, főleg a dalszövegíráson keresztül.

Amikor Londonba érkezett, négy különböző egyetemi képzésbe kezdett, de mindegyikből vagy kirúgták, vagy maga döntött a távozás mellett. Valójában nem is bánta ezt, mert úgy vélte, hogy a legértékesebb tapasztalatokat a zenei iparban közvetlenül, a gyakorlatban lehet megszerezni. Folyamatosan meghallgatásokra járt, és részt vett open mic esteken, ahol lehetősége volt bemutatni tehetségét. Például jelentkezett a West End híres Az oroszlánkirály produkciójába is, de onnan is elutasították. Valójában szinte mindenhol így járt. Végül eltöltött néhány hónapot egy londoni színházi iskolában, majd egy évet a University of East Londonon, de ezt is hamar megunta, és átjelentkezett a Middlesex University-re, ahol zeneszerzést tanulmányozott.

A Marina and the Diamonds színpadi nevet 2005-ben találta ki, de a félreértésekkel ellentétben nem egy bandát vagy egy formációt jelölt: a projektcímben szereplő "gyémántok" tulajdonképpen a rajongók, vagyis inkább azok az emberek, akik hasonlóan látják a világot, mint ő. Miután a név már megvolt, és írt is pár dalt, meg el is hajtotta egy rakat kiadó, volt egy sikertelen próbálkozása egy producerrel, akinek viszont nem tetszett a Marina által vizionalizált hangzásvilág, így az énekesnő saját kezébe vette sorsát és 2006-ban megcsinálta MySpace-profilját, ahova a saját maga hangszerelt dalokat kezdte feltölteni. Első EP-jét, a Mermaid vs. Sailor-t egyedül készítette, sőt maga nyomtatta a borítókat, írta a lemezeket, amiket oldalán lehetett megvásárolni - állítása szerint mintegy 70 darabot adott el. 2008-ban végül felfigyeltek rá a Neon Gold Recordsnál, akik teljesen odavoltak egyedi énekstílusáért, és azonnal szerződtették is Gotye előzenekaraként, majd átkerült a Warner Music Group leányvállalatához, a 679 Recordings (azóta 679 Artists) kiadóhoz, akik 2009-ben már felléptették a Reading and Leeds és a Glastonbury Fesztiválokon.

Első dala ebből az időszakból a kedves, ám lírai mélységeivel rendkívül nyomasztó „Obsessions” volt, amit később a „Mowgli's Road” követett. Marina ezt az utóbbit úgy jellemezte, mint egy számot, ami „nem igazán illik a kereskedelmi rádiók műsorába”, viszont meglepően népszerűvé vált, miután Kanye West felfedezte és megosztotta a közösségi médiában. 2010-ben debütált első albuma, a mára már klasszikussá vált „The Family Jewels”, amelyről Billie Eilish egy alkalommal azt mondta, hogy az egyik legmeghatározóbb lemez volt tinédzserkorában. Az album a UK Albums Chart zenei ranglistáján az ötödik helyen indult, a kritikusok pedig magasan értékelték. A lemezen helyet kaptak a rádióban is népszerű „I Am Not a Robot”, az „Oh No!”, a „Shampain” és a „Hollywood”, amely az ikonikus és azóta mémesített „He said, 'Oh, my God, you look just like Shakira!/ No, no, you're Catherine Zeta./ Actually, my name's Marina” sorokat adta a világnak. Az album egyébként a kapitalizmus, a modern társadalmi normák, a családi kapcsolatok és a női szexualitás kérdéseit járja körül.

Érdemes hangsúlyozni, hogy ebben a korszakban Ellie Goulding is elindította karrierjét, akit szinte Marina ellentéteként emlegettek, és aki sikeresen "elhalászott" a zenei elismerésekből számosat az énekesnő elől. Ennek ellenére Diamandis 2010-ben még mindig elnyerte az MTV Europe Music Awards legjobb brit és ír fellépőjének járó díját.

A The Family Jewels című album népszerűsítése érdekében Diamandis útnak indult a The Family Jewels Tour néven ismert turnéra, amely 2010 és 2011 között zajlott, és Európa, Észak-Amerika, valamint Ausztrália városait járta be. Egy rádióinterjú során megosztotta, hogy csalódott amiatt, hogy nem tudta igazán elnyerni az amerikai közönség szívét. Úgy vélte, ennek oka részben a különböző zenei trendekben keresendő, amelyek akkoriban uralkodtak az Egyesült Államokban. Érdekesség, hogy 2011-ben Katy Perry California Dreams Tour-jának több amerikai állomásán ő volt a nyitóelőadó. E tapasztalatok hatására, és a populáris amerikai kultúra, különösen a fiatalokat vonzó Tumblr-hullám inspirációjával, elkezdett dolgozni következő albumán, amely végül 2012-ben az Electra Heart címet viselte.

Valójában az Electra Heart, amely a 2010-es évek egyik legmeghatározóbb konceptuális albumának számít, nem is egy önálló műként indult Marina Diamandis elképzelése szerint. Eredetileg egy művészi alteregó keretein belül, egyfajta mellékprojektként képzelte el, de a kiadója ezt nem engedte. Az így született végeredmény: Marina platinaszőke hajjal és körülbelül húsz centiméteres lenövéssel lépett a színpadra, és ezáltal maga vált Electra Hearttá.

Ebben a művészeti érájában Diamandis továbbmélyítette az első lemezén érintett tematikákat, és keverte ezzel a játékos, túlszexualizált, mégis filozofikus perszónával, Tumblrre posztolgatott dalszöveg- és versrészleteket, meg random pixeles szelfiket. A platform mikrosztárjainak anonimitását utánozta, az USA különböző pontjain fotózta és fotóztatta magát. Összekapcsolta az amerikai álom koncepcióját a görög tragédiai elemek különböző vizuális elemeivel, így pedig, hogy a karakter összeért az esztétikával, koherens gondolattá állt össze Electra Heart személye. Szóval az album Electra Heart perszónájával készült, viszont négy archetípust dolgozik fel - mondja Marina: Housewife (háziasszony), Beauty Queen (szépségkirálynő), Homewrecker (szajha), Idle Teen (az ideális tini). A projektre zeneileg nagy hatással volt Madonna és Britney Spears, de ezt értse mindenki a lehető legsötétebb, néha pedig inkább horrorisztikus értelemben, látványelemeiben pedig Marilyn Monroe és Marie Antoinette. Marina esztétikája annyira egybevágott Lana Del Rey imázsával, hogy az énekesnők rajongói azonnal egy kalap alá kezdték őket venni, és valóban barátok lettek - 2013-ban gyakorlatilag nem lehetett nem Marina és Lana közös képkollázsokkal találkozni a platformon.

Megjelenésekor a UK Albums Chart 1. helyén debütált, a Billboard 200-on pedig a 31. helyig jutott. A kritikai recepciója igen vegyes volt, és a legtöbb magazin úgy értékelte, hogy bár Marina egy nagyon is ígéretes popsztár, Electra Heart perszónája egyszerűen behatárolja azt, hogy hova is tudna művészete fejlődni - a legtöbb esetben egyébként pont ez a probléma a konceptuális művészettel. Mindenesetre az album azonnal Marina-klasszikus lett, sőt tényleg túlzás nélkül állítható, hogy a 2010-es évek nagyon meghatározó alternatív popalbuma, az archetipizálással pedig igen masszívan rezonáltak Diamandis rajongói.

A lemezen hallható Primadonna idehaza is folyamatosan pörgött a rádiókban, akárcsak a How to Be a Heartbreaker, vagy a Radioactive, az album nyitódala, a Bubblegum Bitch pedig már évek óta az egyik legnagyobb TikTok-sláger. Ezenfelül a Sex Yeah-ben a nemek közötti beteg társadalmi különbségekről énekel, a Power & Control szinte BDSM-szerű víziókat kelt hallgatóiban, a Homewrecker az egy párkapcsolatba tudatosan belerontó harmadik személy érzéseit boncolgatja, a Teen Idle fő tematikája meg a 2010-es évek azon tinédzsere, akinek folyamatosan szuicid gondolatai vannak és csak szexelni akar - ez utóbbit egyébként egyszer előadta egy rakás brit általános iskolásnak, ami után mindenki csak nézett, hogy Marinának meg mi baja van. Sajnos az albumon nem kapott helyet, de pont ebben a művészeti érában született egy nagyon király Marina és Charli XCX-kollab, a Just Desserts, amit mindenképpen ajánlunk azoknak, akik tavaly nyakig merültek a brat summer-életérzésbe. És egy kis érdekesség: majd negyvenen dolgoztak a lemezen, közülük producerként volt jelen Diplo és Dr. Luke is, akit azóta többek között Kesha fel is jelentett szexuális erőszak miatt.

A Tumblr platformján 2013. augusztus 8-án egy különös gyászjelentés látott napvilágot, amely Electra Heart búcsúját hirdette. Az esemény sokakat megrendített, hiszen Electra Heart karaktere nem csupán egy fiktív figura volt, hanem a fiatalok egy generációjának szimbóluma is.

Electra Heart, a háziasszony és szépségkirálynő, aki mögött egy szajha és egy ideális tinédzser titka rejtőzött, reggel holtan került elő lakásából. A 27 éves fiatal nő feltehetően öngyilkosságot követett el, ami megrázta a Lonely Hearts Club közösségét, amelynek aktív tagja volt. Hirtelen távozása sokkolta rajongóit, barátait, és nem utolsósorban Marilyn, a pudli gazdiját, valamint a mögötte álló szeretők sorát is. Ezzel a tragédiával egy újabb csillag hunyt el a zene világában, és a kérdések csak szaporodtak a miértek és hogyanok körül.

- olvasható a posztban, ami végleg lezárta az Electra Heart éráját.

Diamandis már 2013. februárjában, az Electra Heart korszakának kellős közepén bejelentette, hogy harmadik albumának munkálatai már javában zajlanak. A The Line of Best Fit című magazinnak adott interjújában kifejtette, hogy amint befejezte az Electra Heartot, egyértelművé vált számára, milyen irányt szeretne választani következő lemezén. Eredetileg csak egy producerrel képzelte el az együttműködést, aki végül David Kosten lett, de Marina maga is aktívan részt vett a hangszerelés folyamatában. Elmondása szerint a második albuma alatt szerzett tapasztalatok révén jelentősen megnőtt a dalszerzői önbizalma, így képes volt hallgatni a belső megérzéseire, és bízott saját tehetségében.

Az albumhoz egy igazán vonzó marketingkampányt álmodtak meg. Marina és csapata úgy határozott, hogy a lemez debütálása előtt minden hónapban kihirdetik "a hónap gyümölcsét". Ez valójában azt jelentette, hogy a 12 szám közül hatot kislemezként indítanak el. Novemberben a címadó szám, a Froot érdemelte ki ezt a megtiszteltetést, majd decemberben a Happy következett, januárban az Immortal, februárban az I'm a Ruin, márciusban pedig a Forget. Végül, egy hónappal a hivatalos megjelenés után, áprilisban már a Goldba is beleharaphattunk.

A kritikusok és az énekesnő hívei egyaránt lelkesen fogadták a lemezt, amelynek koherenciája magával ragadta őket. "Éleseszű, nihilista diskurzusok gyűjteményeként" jellemezték, és a 2010-es évek egyik legbonyolultabb popalbumaként emlegették. A producerek sokaságán túl az album tematikai irányultsága is jelentős eltérés a korábbi munkákhoz képest. Marina szavaival élve a Froot "szinte ünnepli a boldogságot". Az introspektív gondolkodás, valamint a felnőtt párkapcsolati válságok kezelése kerülnek a középpontba. A halandóság kérdése például az Immortal című dalban kerül előtérbe, ahol először, de nem utoljára, megénekli az emberiségbe vetett reményének elvesztését. Ezt a témát a Savagesben is folytatja, miközben a szexizmus ellen is fricskát mutat a Can't Pin Me Downban, ahol tréfásan megjegyzi: "Komolyan azt várjátok, hogy feminista himnuszt írjak? De hát én annyira boldog vagyok, hogy vacsorát főzhetek a férjemnek a konyhában." A Better Than That dalról a rajongók spekulációi szerint Ellie Goulding lehet a célpont, ahol Marina kifejezi, hogy nem zavarja, ha Goulding másokkal is szexuális kapcsolatokat létesít, sokkal inkább az bántja, hogy egy rossz ember. Van olyan elmélet is, miszerint a dal Electra Heart alteregójáról szól. A Froot a brit zenei listák 10. helyén, míg a Billboard 200-as listáján a 8. helyen debütált.

A "froot" kifejezés eredete, amely az angol "fruit" szóból származik, szorosan összefonódik az énekesnő érett világszemléletével, és a magyarázat meglehetősen egyszerű: egyszerűen így tetszik neki. A hangzás tekintetében hatalmas váltás történt az Electra Heart hyperpop stílusához képest, hiszen a Froot bár talán csendesebbnek tűnik, mégis rendkívül játékos, tele van szintetizátorokkal, egyedien megidézve a '80-as évek hangulatát. Érdekesség, hogy az énekesnő harmadik albumának promóciója során Magyarországon kétszer is fellépett: először 2015 augusztusában a Sziget Fesztiválon, majd egy évvel később, 2016 márciusában a Neon Nature Tour keretében az Akvárium Klubban, ahol a cikk írója is ott volt, és fantasztikusan érezte magát.

A Froot megjelenését követően Marina négy évre visszahúzódott a reflektorfény elől. Ezt a szünetet nem véglegesnek, csupán átmenetinek tekintette. E periódus alatt bejárta a világot, új tapasztalatokat gyűjtött, és egy különleges kapcsolatba került Jack Pattersonnal, a Clean Bandit brit elektronikus zenei formáció egyik tagjával. Öt évnyi együttlétük alatt nemcsak a magánéletük, hanem Marina következő albumának producere is lett. Az énekesnő a Froot promóciós időszaka alatt súlyos veszteségeket élt át, hiszen elvesztette nagynénjét és nagymamáját. A veszteség miatti stressz és depresszió annyira megviselte, hogy írói blokk lépett fel nála. Ennek következtében új inspirációt keresett, színészórákra járt, majd beiratkozott a Londoni Egyetem pszichológiai szakára, ahol fél évet töltött.

Több mint egy év eltelt, mire felfedeztem, hogy az identitásom jelentős része szorosan összefonódik a művészi énemmel... és úgy érzem, hogy alig maradt valami abból, aki valójában vagyok.

Karrierje új fejezetének kezdeteként Diamandis 2018-ban a Twitter platformján tette közzé, hogy elhagyja művésznevéből az "and the Diamonds" részt, és ezentúl csupán "Marinaként" folytatja zenei pályafutását. Ezen a különleges alkalmon egyben bejelentette legújabb albumának címét is: Love + Fear.

Marina véleménye szerint az emberi érzelmek alapvető skálájának két fő pillére a szeretet és a félelem, melyek keveredése lehetővé teszi a hangulatunk és gondolataink árnyalását. Mindkét érzelem erőteljes motiváló tényező: a félelem szükséges a túléléshez - ezt az evolúciós háttér magyarázza -, míg a szeretet elengedhetetlen ahhoz, hogy emberi mivoltunk megmaradjon. Az album készítése során Marina számos producerrel dolgozott együtt, akik közül fontos volt, hogy hasonló korosztályhoz tartozzanak - eltérően az Electra Heart időszakától, amikor többnyire idősebb kollégákkal dolgozott. A duplakoncepció jegyében az első lemezen a szerelem és a szeretet különböző megnyilvánulásait hallhatjuk, míg a második a félelem különféle aspektusait tárja elénk.

A 2019-es album körüli kritikai visszhang meglehetősen szerény volt, ennek ellenére a brit listákon az 5. helyen debütált. A lemezről összesen hat kislemez jelent meg, köztük a Luis Fonsival közösen készült Baby, amelynek sikere figyelemre méltó. Bár első ránézésre az album koncepcióját egyszerűen a szeretet és a félelem kettősségére lehetne redukálni, Marina világában ez a téma sokkal bonyolultabb. Az érzelmi mélységgel átszőtt dalok mellett ismét felmerül az univerzalitás kérdése: mi is az emberi lét valódi alapja, és hogyan lehetne azt megfogalmazni? Egyszerűen fogalmazva: mit jelent embernek lenni? Marina valószínűleg egyetlen dalban megformálta azt a tökéletes szintézist, amelyre a Coldplay egy egész zenei pályafutást épített. Ez a fajta univerzalitás, amely már korábban is megjelent például a Sex Yeah vagy a Savages című számokban, a To Be Human-ban új dimenziókat nyitott, és örökérvényű popkinyilatkoztatásként vonult be a zenetörténetbe.

Aztán eltelt három év, és Marina társadalmi érzékenyége még inkább mélyült. Donald Trump kormányzása véget ért, de beköszöntött a Covid19-világjárvány, az USA-ban a Black Lives Matter-mozgalom új szintekre lépett, az énekesnő pedig legújabb opuszán mindenre reflektálni akart.

A 2021-es Ancient Dreams in a Modern Land egyszerre egy társadalmi, politikai és ideológiai kinyilatkoztatás. Tulajdonképpen Marina itt is a dualitással játszik: míg az album első fele szociopolitikai témákat dolgoz fel, ahogy egyre közeledünk az utolsó dalhoz, az érzelmi stabilitás lesz a dalok univerzális tárgyköre. A címadó Ancient Dreams in a Modern Land az ember természetben elfoglalt szerepét szemlézi, a Venus Fly Trap a közösségen belüli individualitást, a Man's World tételmondata: "Ne büntesd a nőket azért, mert nem férfiak". A Purge The Poison, ami aztán kapott egy Pussy Riot-remixet is, egyszerre beszél a koronavírusról, a Me Too-mozgalomról, és arról, ahogy társadalmilag nem tudtunk mit kezdeni azzal, hogy Britney Spears leborotválta a fejét. A New America az átrendeződő amerikai társadalom himnusza, a Pandora's Boxban pedig a mitologikus karaktert a női erő szimbólumaként használja: Pandora pusztít, de életet is ad. A briteknél 17., a Billboard 200-on 92., viszont Magyarországon a 30. helyen debütált.

Az „Ancient Dreams in a Modern Land” album, és valójában Marina egész életműve azt az egyedi vonást hordozza, hogy nem törekszik arra, hogy mindenre megoldást kínáljon. Ez a megközelítés rendkívül frissítő: Marina inkább krónikásként lép fel, aki figyelmesen szemléli a világot, jegyzetel, és megpróbálja értelmezni a körülötte zajló eseményeket. Ez a megközelítés a popzene világában már a 2010-es években is figyelemre méltónak számított, és a 2020-as évek elején sem veszített semmit az értékéből. Marina művészi perszónája továbbra is a megfigyelés és az érzelmi mélység köré épül, ami lehetővé teszi, hogy a hallgatók saját tapasztalataikat és érzéseiket felfedezzék a dalokban.

2024 őszén debütált az énekesnő első verseskötete, az "Eat The World" címmel, amelynek londoni bemutatóján egy kedves barátnőm is jelen volt. Bár Marina zenéje lenyűgözően működik, irodalmi munkássága valahogy nem ragadott meg annyira, de ezt elnézhetem neki. Amire viszont nagyon emlékszem, az a barátnőm szavai a felolvasóest után: "Marina annyira méltóságteljes" - írta. Ezt a méltóságteljességet igényes zenével, kifinomult lírával, önreflexióval és társadalmi érzékenységgel érhetjük el. Talán nem állítható, hogy a hosszú élet titka Marinában rejlik, de az biztos, hogy boldogabbá válunk a zenéje által.