Szendrey Júlia a nászéjszaka után olyan meglepő lépést tett, amely eddig rejtve maradt a történelem sűrű fátyla mögött.
A versek világában másféle valóság bontakozik ki. Petőfi sorai Júliáról úgy ragyognak, mint az augusztusi nap forró fénye: "Te vagy, kit szívemből, lelkem legmélyéből szeretlek!" De vajon mit tapasztaltunk mi, és hogyan élt valójában Júlia? A közös élet első napjai egy szempillantás alatt alakultak át a költői idill varázsából a keserű igazság felismerésévé.
A megszokás - amelyet Petőfi maga is a szerelem legnagyobb gyilkosának nevezett - villámgyorsan rájuk tört. Az együttlétben, amelynek boldognak kellett volna lennie, Júlia valami másra ébredt. Nem rajongásra, nem beteljesülésre - hanem fojtogató érzésekre, korlátokra, talán önmagától is való félelemre. A kor asszonyai ritkán kaptak lehetőséget saját érzelmeik kifejezésére, de Júlia nem volt átlagos nő. És ez a különlegesség egy sötét pillanatban robbant be a valóságba.
Ugyanis a nászéjszakát követően olyan dolog történt, amit sokáig elhallgattak.
A nászút közepén, a boldogság illúziója mögött, öngyilkosságot kísérelt meg. Ez nem csupán egy szimbolikus cselekedet volt, hanem egy drámai, valóságos lépés, amelyben a remény helyett a kilátástalanság ragadta magához az irányítást. Egy nő, akinek látszólag mindene megvolt - a szenvedélyes szerelem, egy költői lélek, aki szavakkal festette az érzelmeit - mégis úgy érezte, elérkezett az a pillanat, amikor a sötétség elnyeli az utolsó fényt is. Az új kezdet helyett a végzet árnyai vetültek rá, és a boldogság ígérete hirtelen elhalványult.
Mi állhatott a történtek hátterében? Talán egy szenvedélyesen fellobbanó szerelem, amelynek lángja olyan hevesen égett, hogy a valóság nem tudta utolérni az eszményi képet? Egy férfi, aki lírai szavaiban bálványozta a szerelmét, ám a mindennapokban egészen más módon fejezte ki érzéseit? Vagy talán Júlia belső harcai, amelyek nem illeszkedtek a 19. századi női szerepek szigorú kereteihez?
Kétségtelen, hogy Júlia nem csupán múzsa, és nem csupán "Petőfiné" volt. Ő egy hús-vér egyéniség, aki határozottan elutasította azokat a skatulyákat, amelyeket mások rá akartak erőltetni. Ez a döntése - bármennyire is tragikus és megrázó - a legmélyebb és legszívből jövő kiáltás volt arról, hogyan válhat fojtogatóvá a szeretet, ha az nem kap elegendő szabadságot és teret a létezéshez.
