A legközelebbi galaxisunk, a Kis Magellán-felhő, elkerülhetetlen végzete ránk is kihatással lesz. Az univerzális változások sorozata, amely a halálát követi, nemcsak csillagászati szempontból érdekes, hanem mélyebb hatással bír a világunkra is. Helló Magy

A tudósok megállapították, hogy a hozzánk legközelebbi galaxis, a Kis Magellán-felhő "fokozatos pusztuláson" megy keresztül, és ez megváltoztathat mindent, amit az űrről tudunk.

A Magellán-felhő a Tejútrendszer galaxisának két szatellitgalaxisa közül az egyik, amit a Britannica forrásai szerint Ferdinánd Magellán portugál navigátor nevéhez kötünk. Magellán legénysége az első világkörüli útja során fedezte fel ezeket a lenyűgöző égitesteket (1519-22). A 20. század elején a tudósok végre azonosították a Magellán-felhőket, mint a Tejútrendszer kísérő objektumait. Edwin Hubble amerikai csillagász felfedezései révén, amelyek megerősítették, hogy a galaxisok extragalaktikus jellegűek, világossá vált, hogy a Magellán-felhők önálló rendszerek, amelyek a galaxisok sokszínűségéhez és bonyolultságához hozzájárulnak.

A Kis Magellán-felhő (SMC) egy lenyűgöző törpegalaxis, amely körülbelül 200 000 fényév távolságra helyezkedik el tőlünk. E galaxis fő tömege a Tucana csillagképben található, viszont egy apró szegmense átér a szomszédos Hydrus csillagkép területére is, ahogyan azt a NASA is megjegyzi.

Közelségének köszönhetően a Kis Magellán-felhő egyike azon kevés galaxisnak, amely a Földről távcső nélkül is látható. A déli féltekén és az északi félteke bizonyos szélességi körökön élő nézők számára az SMC a Tejútrendszer egy leszakadt darabjára hasonlít, bár a valóságban sokkal messzebb van, mint saját galaxisunk bármely része.

A japán Nagoya Egyetem tudósai a Tejútrendszer közvetlen szomszédságában található Kis Magellán-felhő csillagmozgását vizsgálták. A kutatócsoport körülbelül 7000 jelentős csillagot tanulmányozott a galaxis e részében, és felfedeztek egy különös jelenséget – számolt be róla a Phys.org.

Első ránézésre úgy tűnt, hogy a Kis Magellán-felhő "nagyobb kísérője", a Nagy Magellán-felhő (LMC) némi gondot okoz. Ezt a jelenséget a Satoya Nakano és Kengo Tachihara vezette kutatócsoport alaposabban meg akarta érteni, ezért részletes vizsgálatot végeztek. Felfedezték, hogy az LMC esetleg képes szétszakítani a kisebbik felhőt.

Miután alaposan átvizsgálták az elsődleges eredményeiket, Tachihara arra a következtetésre jutott, hogy "lehetséges, hogy valami nem stimmel" az adatokkal. Végül azonban sikerült "bizonyítékot" találniuk arra, hogy a SMC-ben található csillagok, amelyek csupán néhány millió évig léteznek, mielőtt bekövetkezne a felrobbanásuk, "ellentétes irányba mozognak" és "szétszakadnak".

Tachihara megjegyezte: "A csillagok egy része az LMC irányába halad, míg mások távolodnak tőle, ami a nagyobb galaxis gravitációs vonzását tükrözi. Ez a meglepő mozgás megerősíti azt a feltevést, hogy az SMC-t az LMC hatása zavarja, ami végül a fokozatos hanyatlásához vezethet."

A kutatócsoport újabb izgalmas felfedezésre bukkant: az SMC csillagai nem követik a Tejútrendszerben megszokott forgási mintákat. Ez a megállapítás arra utal, hogy a csillagok tömegére, valamint a Tejútrendszerrel és az LMC-vel való kölcsönhatásuk történetére vonatkozó korábbi becsléseket valószínűleg újra kell értékelni.

Nakano hangsúlyozta, hogy ennek a felfedezésnek jelentős hatása lehet az űrkutatásra: "Ez alapvetően átalakíthatja a két Magellán-felhő és a Tejútrendszer közötti háromtestes kölcsönhatásról kialakított nézeteinket."

A tudósok hosszú évek óta fáradhatatlanul kutatják a Kis Magellán-felhőt, mivel feltételezéseik szerint ez a galaxis rendkívüli módon párhuzamba állítható a Tejútrendszerrel. A kihívás, ahogyan Tachihara is megjegyzi, abban rejlik, hogy nem áll rendelkezésünkre a lehetőség, hogy "madártávlatból" szemléljük azt a galaxist, amely otthonunkként szolgál számunkra.

Az SMC és az LMC közötti interakciók felfedezése lehetőséget ad arra, hogy mélyebb betekintést nyerjünk azokba a folyamatokba, amelyek évmilliárdokkal ezelőtt alakították a galaxisokat.

"Ennek eredményeként az SMC és az LMC az egyetlen olyan galaxis, amelyben megfigyelhetjük a csillagok mozgásának részleteit" - tette hozzá Tachihara. "Ez a kutatás azért fontos, mert lehetővé teszi számunkra, hogy a csillagkeletkezés folyamatát a csillagok mozgásával összefüggésben tanulmányozzuk az egész galaxisban."