Dolly megrázó élményeiről mesélt előző életével kapcsolatban: "Hiszem, hogy az élet nem csupán egyetlen alkalomra szól."
Dolly: Emlékszem, hogy gimnáziumi éveim alatt, osztálytársaimmal együtt türelmetlenül vártuk, hogy minden hétvégén felbukkanjon az újságban a horoszkópunk. Volt alkalmam tévéműsorban is találkozni egy csillagfejtővel, és nemrégiben elkészíttettem a saját asztrológiai képletemet is. Azóta még inkább elbűvöl a csillagok titkos üzenete!
Dolly: Igen, az életem során többször is előfordult, hogy egy ismeretlen helyen jártam, mégis mindent olyan ismerősnek éreztem. Egyik ilyen alkalommal Ausztráliában, Sydney-ben voltam, ahol a koncert előtt hajókirándulásra vittek minket, hogy felfedezzük a várost. Az óceán partján egy gyönyörű arborétum terült el, ahol az állatok szabadon barangoltak. Elindultam egy ösvényen, mert tudtam, hogy az út végén egy kis házikó vár rám, amit szerettem volna meglátogatni. A vendéglátóink követtek, és kíváncsian kérdezték, honnan tudom, hogy tényleg van ott egy ház, hiszen a térképen nem volt erről semmi utalás vagy leírás.
Az út végén, egy elhagyatott kis ház bújt meg, melynek falait rusztikus terméskő borította. Senki sem élt benne, csupán az arborétum csendes szomszédságának része volt. Mind a mai napig találgatom, honnan jött ez a megérzés, hogy tudtam az épület létezéséről. Talán egy másik élet titkos emléke suttogott nekem...
Dolly: Azt vallom, nem csak egyszer élünk. Azért születünk, hogy tanuljunk, tapasztaljunk. Meggyőződésem, hogy meghatározott feladatokkal, előre eltervezett helyre és körülmények közé érkezünk. Olyan emberekkel találkozunk, akikkel dolgunk van. Ha a feladatunkat jól oldjuk meg, akkor valószínűleg nem kell "osztályt ismételnünk", újraszületnünk.
Dolly: Hiszek abban, hogy a vizualizáció ereje hatalmas. Mivel én inkább a képek világában élek, könnyen elképzelem, amit igazán szeretnék, és gyakran ez valóra is válik. Az egyik legnagyobb álmom az volt, hogy találkozzam Wanda Jacksonnal, hiszen azóta, hogy először hallottam a hangját, a legnagyobb rajongójává váltam. Aztán a sors kegyes volt hozzám: 1992-ben nemcsak, hogy végre találkozhattam vele, de együtt is tölthettünk tíz csodálatos napot Magyarországon. Ekkor készítettük el közösen a nagylemezünket, és együtt léptünk fel a Hősök terén, egy hatalmas koncert keretein belül.
Ez is érdekelhet: Édesapja halálának másnapján is koncertezett Dolly
Dolly: Az intuícióim mindig is precízek voltak, de sajnos eddig sosem figyeltem rájuk kellőképpen, és emiatt sokszor megbántam a döntéseimet. Egyik téli estén, amikor a fagy olyan erős volt, hogy a levegő is megfagyott, a zenekarunk koncertsorozatra készült. Valami furcsa nyugtalanság fogott el, de a kollégák rábeszéltek, hogy mivel az én autóm a legkényelmesebb, mindenképpen én vezessek. A harmadik nap reggelén, miközben a köd sűrűn ellepte az utat, a friss hóval borított, jégbordás úton, Pécs környékén egy csúszós szakaszon megpördült a kocsim, és a szalagkorlátnak csapódtunk.
Az autó ugyan deformálódott, de szerencsére nekünk nem esett semmi bajunk. Az eset után elhatároztam, hogy ezentúl mindig figyelek az ösztöneim szavára.
Dolly: Régen nagyon rákattantam a babonákra. Még az általános iskolás éveim alatt az egyik osztálytársam súgta nekem, hogy reggelente mindenképp a jobb lábammal lépjek le az ágyról, különben csak balszerencse érhet. Annyira belemerültem ebbe a hiedelembe, hogy már-már megszállottan figyeltem arra, hogy a jobb lábam legyen az első, ami a padlóra lép. Egy nap azonban, amikor elkalandozott a figyelmem, bal lábbal léptem le a parkettáról – és láss csodát, semmi szörnyűség nem történt. Ez a tapasztalat teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat, és azóta már nem foglalkozom babonákkal.
Dolly: Hiszek abban, hogy a láthatatlan világban mindig ott vannak a segítőink. Volt már olyan élményem, amelyet angyali védelem nélkül valószínűleg nem éltem volna túl. Emlékszem, amikor még általános iskolás voltam, és az osztályunk kiránduláson járt egy régi várnál. Amikor a romos fal szélére léptem, hirtelen síri csend telepedett a csoportra. Mindenki megdermedt, és senki sem mert egy szót sem szólni, mintha attól féltek volna, hogy a fal alattunk összeomlik.
Dolly: Igen. Már a készülődés utolsó simításainál jártunk, amikor a stúdióból felhívtak, hogy az egyik dal szövege még mindig hiányzik. Azonnal leültem az íróasztalhoz, és mintha egy láthatatlan kéz irányította volna a mozdulataimat: a szöveg szinte magától készült el, és ami még különlegesebb, hogy egyetlen apróbb módosítást sem igényelt, mert egyszerűen tökéletes lett. Így született meg a nagysikerű Ave Maria című dalunk.
Dolly: Igen, és nem felejtem el megköszönni a Teremtőnek mindazt, amit kaptam tőle.
