Hét lenyűgöző nő, akik formálták a történelem menetét 1. **Cleopatra** - Egyiptom utolsó fáraója, aki nemcsak szépségével, hanem politikai okosságával és diplomáciai képességeivel is kitűnt. Kapcsolatai Julius Caesarral és Marcus Antoniusszal a római bir
Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt
Anne Bonny, egy gazdag ír ügyvéd törvénytelen leányaként, családjával együtt Amerika földjére lépett, ahol apja kereskedőként jelentős vagyont halmozott fel. A fiatal, vörös hajú lány az Újvilágban igazi ékszerdoboznak számított, ám öntörvényű és lázadó természete miatt csupán egy szerény halász tudta elnyerni a szívét. Ez a különös szerelem azonban komoly következményekkel járt, hiszen apja dühében kitagadta őt.
Ezt követően a szerencsét próbáló ifjú pár gyakran fordult meg a kalózoktól hemzsegő Bahama-szigetek környékén. Néhány hónap után azonban Anne elhagyta férjét, és a Karib-térségben tevékenykedő, legendás "Calico" Jack Rackham kalóz szolgálatába állt, majd az ágyába bújt.
Anne Bonny kezében egy puskával. Charles Johnson ábrázolása
Ez egy figyelemreméltó történet, hiszen a vad és szenvedélyes nő, akit a legendák örökítettek meg, egyszer félholtra verte azt a férfit, aki meg akarta erőszakolni. Női mivoltát férfiaként viselte, rumot vedelt, átkokat szórt, és mesterien forgatta a pisztolyt és a kardot. Anne később egy másik női kalózzal, Mary Read-del barátkozott össze. Hónapokon át sikeresen fosztogatták a Karib-tenger vizein merészkedő hajókat, de 1720 őszén a királyi flotta rátalált a parancsnokságuk alatt álló hajóra. A két nő bátor harcot vívott, ám legénységük többsége részeg volt, így végül legyőzték őket, és Jamaicába hurcolták. A kalózok között a férfiakat egytől egyig felakasztották, de Anne és Mary megmenekültek a halálos ítélettől, mivel kiderült, hogy mindketten várandósok. Mary a börtönben hunyt el, míg Bonny valahogy kiszabadult, de a részletek, hogy miként történt ez, örökre rejtély maradnak.
Gyermekként hatalmas vágy élt bennem, hogy felfedezzem a világ csodáit. Minden postakocsis irigylésre méltó volt számomra, hiszen ők olyan hosszú utakat tettek meg – emlékezett vissza Ida Pfeiffer (1797-1858), aki egy gazdag bécsi kereskedőcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Már fiatalon is a nadrágot preferálta a szoknyával szemben, és amikor csak lehetősége adódott, fiús játékokkal múlatta az időt. Ötéves korában édesapja Egyiptomba és Palesztinába vitte, ami mély nyomot hagyott benne. Ez a friss élmény indította el abban az irányban, hogy férje halála után, 1842-ben végre megvalósítsa gyermekkori álmát. Először a Duna mentén hajózott le a Fekete-tengerig, majd Isztambulon keresztül Palesztinába utazott. Élményeit a Bécsi asszony útja a Szentföldre című népszerű útikönyvben osztotta meg, amelyből a bevételeket követően skandináviai és izlandi felfedezőútját finanszírozta.
1846-ban már világ körüli útra indult: Brazília, Tahiti, Kína, India, Belső-Ázsia és Görögország lakóival ismerkedett meg közelebbről. Miután megírta élménybeszámolóját, 1851-ben ismét megkerülte a világot: ezúttal érintette Afrikát és Észak-Amerikát, megfordult Szumátrán is, elsőként ő számolt be a batakok ősi népcsoportjáról.
Korabeli fotó Ida Pfeiffer osztrák uatzó és írónőről
1857-ben Madagaszkár felfedezésre indult. Az afrikai szigetország királynője, I. Ranavalona eleinte szívélyesen fogadta, ám amikor Ida Pfeiffer - akaratán kívül - belekeveredett egy európaiak által szervezett kormányellenes puccskísérletbe, az idős és még a maláriát is elkapó asszonynak haza kellett térnie. Ezen útjáról készült könyvét már fia, Oskar fejezte be.
Sass Flóra (1841-1916), az erdélyi származású, varázslatos szépségű felfedezőnő sorsa már gyermekként drámai fordulatokat vett. A 1848-as forradalom viharos napjaiban a szeme láttára ölték meg szüleit a Nagyenyedre betörő románok, és csak oláh dajkája bátor közbelépése mentette meg az életét. Nyolcévesen egy teljesen új, ismeretlen világba került, hiszen rabszolgasorba kényszerítették Törökországban, ahol hosszú tíz éven át élt. Végül egy angol mérnök, Samuel W. Baker vásárolta meg őt Vidinben. Kettejük között szoros kötelék alakult ki, amely végül házasságba torkollott. Amikor Baker elhatározta, hogy felfedezi a Nílus forrásvidékét, Flóra nem habozott, és bátran csatlakozott férjéhez a kalandos útra.
"Előre borzadtam, hogy mily veszélyeknek és elhagyatottságnak leend kitéve a rideg pusztaság közepette. Hiába kértem, hogy maradjon Kairóban, nemének állhatatosságával ragaszkodott szándékához" - jegyezte fel Baker, akinek engedékenysége vált a szerencséjévé: az expedíció tagjait ugyanis gyakran az asszony lélekjelenléte segítette ki a bajból. Amikor például a saját embereik lázadtak fel az embertelen körülmények miatt, a türelmesen agitáló Flóra nyugtatta le a kedélyeket, máskor pedig gondos ápolással ő kúrálta ki férjét a magas lázzal járó betegségéből.
A Nílus folyásával ellentétes irányba haladva 1864-ben két jelentős felfedezéshez jutottak el: először a Murchison-vízeséshez, majd az Albert-tóhoz, amely az afrikai folyó második forrása. Ezt a tavat a házaspár az angol királynő elhunyt férje után nevezte el. Két évvel később Sass Flóra férjét lovaggá ütötték, azonban ő, mint egykori rabszolga (más források szerint a "vadházasságuk" okán), nem léphetett be a Buckingham-palota utolsó termébe. E titkokra a halála után egy évszázaddal előkerült naplójából derült fény.
"Az emberek azt mondták, a nők képtelenek átúszni a Csatornát, bebizonyítottam, hogy tévednek" - mondta az amerikai Gertrude Ederle (1905-2003), aki már 12 évesen megdöntötte a 800 méteres gyorsúszás világcsúcsát, amellyel a legifjabb világrekorder lett.
Az 1924-es párizsi olimpián elért aranyérmével és két bronzérmével büszkélkedő Trudy számára a La Manche csatorna átúszása vált a legfőbb céljává. Ezt a kihívást eddig mindössze öt férfi tudta teljesíteni. Gertrude első kísérlete, amely 1925-ben zajlott, sajnos kudarcot vallott; edzője tévesen azt hitte, hogy a fáradt lány rosszul lett, és segítséget hívott neki, ami végül diszkvalifikációt eredményezett.
Második próbálkozása 1926. augusztus 6-án végre sikerrel zárult, amikor is 14 óra 31 perces rekordot állított fel. Ezt a teljesítményt csak 1950-ben sikerült túlszárnyalni, és ami még figyelemre méltóbb, hogy az új rekord két órával gyorsabb volt, mint az addig legjobbnak számító férfi teljesítménye.
A motorkerékpáros védőszemüvegben úszó Gertrude-ot az Elzász nevű vontatóhajó kísérte, amelyen családtagjai és az őt támogató New York Daily News és Chicago Tribune újságírói foglaltak helyet. Más újságírók számára a fedélzetre való belépés szigorúan tilos volt. A hoppon maradt tudósítók egy másik hajót béreltek, amely állítólag többször is túl közel merészkedett Gertrude-hoz, ezzel veszélyeztetve a sikerét. Eközben a brit sajtóban olyan vádak is napvilágot láttak, miszerint a két vontatóhajó szinte pajzsként védte Trudyt a tomboló hullámoktól, így lehetővé téve számára, hogy lényegesen könnyebben teljesítse a távot.
A húszéves sportoló hölgyet az angliai partvidéken egy brit bevándorlási tiszt fogadta, aki szigorúan a protokollra hivatkozva elsőként az útlevelét kérte el. Hazatérésekor a világrekorder ünneplésére a New York-i utcákon kétmillió ember gyűlt össze, hogy részt vegyen a tiszteletére rendezett grandiózus felvonuláson.
1920-ban Amelia Earhart megváltott egy tízperces repülőutat, ami örökre megváltoztatta az életét: azonnal beleszeretett a repülés csodájába. Innentől kezdve minden egyes fillérjét erre a szenvedélyre áldozta. Ő volt a 16. nő a világon, aki pilótaengedélyt szerzett, és 1928-ban ő lett az első nő, aki átrepülte az Atlanti-óceánt. Hirtelen világhíressé vált, noha, ahogy ő maga megfogalmazta, csupán "csomag" volt egy nagyobb történet részeként.
Miután számtalan rekordot megdöntött, 40 éves korában elhatározta, hogy megvalósítja élete legnagyobb álmait: körberepüli a Földet. 1937 júniusában, a szupersztároknak kijáró médiaszenzáció közepette indult útnak Miamiból, Fred Noonan navigátor kíséretében. Egy hónappal később már a Csendes-óceán rejtett szigetei felett szelték a levegőt, ám a korabeli, megbízhatatlan térképek miatt sajnos eltévedtek az út során.
Amelia Earhart, a híres pilóta ikonikus pillanata, háttérben egy korabeli repülőgéppel. A fekete-fehér fotón a bátor nő elszántsága és szenvedélye tükröződik, miközben a repülés úttörőjeként a levegőbe emelkedve új határokat feszegetett. Az idő szelleme és a technológiai fejlődés lenyomata egyaránt megjelenik ezen a képen, amely a női emancipáció szimbólumává is vált.
A páros 1937. július 2-án indult el egy újabb, négyezer kilométeres légi kalandra, amelynek végcélja a mindössze két kilométer kiterjedésű Howland sziget volt. Az úton három amerikai hajó nyújtott támogatást fényeikkel és rádiókapcsolatukkal. Earhart az indulás után hét és fél órával jelezte, hogy csökken az üzemanyag készlete, ám nem sokkal később a rádiókapcsolat váratlanul megszakadt. Ezt követően soha többé nem látták őket. A mentőakciók, amelyek eddig példa nélküli méreteket öltöttek, nem hoztak eredményt. Egyes elméletek szerint a páros eltévedt, és az 500 kilométerre délnyugatra található Kiribati-szigetek egyikén landolt, ahol segítség híján éhen haltak. Mások azt pedzegetik, hogy a feminista ikon titokban kémkedett, és japán börtönbe került, majd 1945 után álnevet felvéve kezdett új életet.
Alexandra David-Néel, aki gyermekkorában rendszeresen megszökött párizsi otthonából, sosem találta meg igazán a helyét Európában. Bár szabadkőművesként, anarchistaként és operaénekesként is megmérettette magát, érdeklődése mindig is a keleti kultúrák varázslatos kincsei felé vonzotta. Keresztanyjától örökölt vagyonának köszönhetően először Indiába utazott, ahol a táj szépsége és a hely szellemisége mélyen lenyűgözte.
Alexandra már 36 éves volt, amikor feleségül ment egy tuniszi vasútmérnökhöz, akivel négy éve tartott a titkos viszonya. Házasságuk tele volt viharokkal, de a kölcsönös tisztelet mindig ott lebegett közöttük. A férje azonban mérgében felhördült, amikor Alexandra 1911-ben Indiába utazott, és csupán 14 év múlva tért vissza. E hosszú utazásai során találkozott a 13. Dalai Lámával, ami akkoriban egyedülálló eseménynek számított egy európai nő számára. A buddhizmus tanításait kutatva több tibeti kolostort is felkeresett, és egyik helyszínen találkozott a 15 éves Aphur Jongdennel, akit szinte saját fiaként szeretett. Innentől kezdve közösen folytatták kalandjaikat. Fő céljuk a Tiltott Város, vagyis Lhásza felkeresése volt, ami végül csak 1924-ben vált valóra. Koreából indultak, Kínán és a Góbi-sivatagon átvágva, koldusruhában érkeztek Tibet fővárosába. Két hónapon át élvezhették a város varázsát, de Alexandra különös fürdési szokása – minden reggel megmártózott a folyóban – végül lebuktatta őket.
1925-ben tértek vissza Franciaországba, ahol jogilag is örökbe fogadott Jongdennel együtt indultak előadói körutakra Európa-szerte. 1937-ben, 69 évesen úgy döntött, hogy újra felfedezi Tibetet, de a japán-kínai háború következtében fiával együtt a háború borzalmaival kellett szembenézniük. Kilenc évvel később végül hazatért, és egészen 100. születésnapjáig folytatta a tanulás iránti szenvedélyét.
Az 1962-es szovjet űrprogram keretein belül a jelentkezőknek szigorú követelményeknek kellett megfelelniük: legfeljebb 30 éves kor, maximum 70 kg súly és 170 cm-es magasság. Ezen elvárásoknak összesen 400 nőnek kellett eleget tennie, akik közül végül csupán öt hölgyet választottak ki a programba. Az egyik kiválasztott Valentyina Tyereskova volt, akit nemcsak a szigorú kritériumok teljesítése, hanem proletár származása és ejtőernyős tapasztalata is a legjobbak közé emelt.
Az űrprogram középpontjában az állt, hogy alaposan feltérképezzék, hogyan reagál a női test az űrutazás kihívásaira. A korábban textilgyári munkásként tevékenykedő nő számára a felkészülés során nemcsak műszaki ismereteket kellett elsajátítania, hanem a centrifugában 12 G-s gyorsulást is el kellett viselnie, továbbá a hőkamrában 80 fokos hőmérsékletet is ki kellett állnia.
Valentyina Tyereskova úrhajós felszerelésben
A történelmi kilövés pillanata 1963. június 16-án következett be. A végső döntést a szovjet pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov hozta meg, aki Tyereskovát választotta ki a misszióra. Eredetileg a Vosztok-5 fedélzetére egy másik nő is került volna, de végül Valerij Bikovszkij utazott. A visszaszámlálás két óráját követően a Csajka hívójelű űrhajóban a mindössze 26 éves Tyereskova lett az első nő, aki belépett a kozmoszba, és összesen 71 órát töltött ott. Ez idő alatt egyedül több időt töltött a világűrben, mint addig Amerika összes űrhajósa együttvéve.
A Földet 48-szor megkerülő Tyereskova nevéhez fűződik az is, hogy elsőként sikerült kapcsolatot létesíteni egy másik űrhajóval, a Vosztok-5-tel. Amikor megkezdte a Föld felé tartó ereszkedést, egy programhiba miatt majdnem életét vesztette. A végül is sikeresen földet érő Tyereskova valóságos szupersztárrá vált, és mindmáig ő az egyetlen női űrhajós, aki űrutazás közben egyedül tartózkodott a fedélzeten.
