Hitler diplomáciája: a behódolás és a megsemmisítés dilemmája A második világháború előtti és alatti időszakban Hitler diplomáciai stratégiája rendkívül ellentmondásos és komplex volt. Az ő politikai megközelítése nem csupán a hagyományos diplomáciai esz
"A bully nem akarja leplezni a megvetését. Mereven ül, szemei természetellenesen égnek, ujjai idegesen dobolnak a karfán. Amikor megszólal, az nem beszélgetés, hanem kitörés - szavai lövedékekként röpködnek, minden hangsúlyából árad a megvetés.
Az őrjöngés továbbra is tombol, nem csillapodik. Ez nem csupán egy beszéd, hanem egy támadás, mely nem a meggyőzés szándékával született, hanem hogy összezavarjon, megfélemlítsen és megalázzon. A bully előrehajol, öklével csattan az asztalon, arca vörösbe borul, hangja éles, a sértésekből fenyegetések születnek. A hatalmas ország, amelynek élén áll, többé nem hajlandó eltűrni, hogy manipulálják, így harsogja. Azok az idők, amikor tűrni kellett, lejártak. Az emberek türelme végleg elfogyott.
„Te egy senki” – harsogja a zsarnok, a szavai szinte dörögnek a teremben. Egyik talpnyalója gúnyos mosollyal nézi, ahogyan a vendég arca eltorzul. „Azt képzeli, hogy önálló entitás? Ön a kudarc megtestesülése, egy élő szégyen.” A háttérben impozáns tábornokok sorakoznak, mozdulatlanul, mintha kőből faragták volna őket. Szótlanságuk mindent elárul; a jelenlétük súlya a levegőben szinte tapintható. A vendég tekintete végigsiklik rajtuk, és pillanatok alatt felfogja a helyzet komolyságát. Ez nem csupán diplomáciai játék; itt a behódolás és a megsemmisülés közötti végzetes választásról van szó. „Aláírja, vagy következményekkel kell számolnia. Beleegyezik, vagy eltűnik a létezés színpadáról” – zárja le a zsarnok, hangjában már nem tűnik fel a gúny, csupán a végső fenyegetés marad.
Clair Berlinski esszéje, amely a Zelenszkij fehér házi megalázását követően született, egy történelmi párhuzamra épít. Míg Ungváry Krisztián a pénteki washingtoni események kapcsán a csehszlovák elnök 1939-es Berlinbe küldésére gondolt, addig a Párizsban élő amerikai történész-újságíró más vonatkozásban kapcsolódik Hitlertörténetéhez. Berlinski egy évvel korábbi, Ausztria bekebelezését megelőző eseményre reflektál, amely szintén a hatalommal való manipuláció és megaláztatás narratívájába illeszkedik.
1938 februárjában Hitler az alpesi hegyekben lévő rezidenciájára hívta Kurt Schuschniggot, azt az osztrák kancellárt, aki minden erejével igyekezett ellenállni az Anschlussnak. Az előző hetekben a német fél részéről számos fenyegetés érkezett, Schuschnigg viszont határozottan kijelentette, hogy nem hajlandó engedni a náci Németország nyomásának.
A határon az osztrák kancellárt von Papen várta, aki belépett az autójába, és így szólt: „Hitler ma igazán jókedvű.” Ám amint megérkezett, és elkezdte diplomatikus módon magasztalni a kilátást, a Führer váratlanul rákiáltott a másik ország vezetőjére:
"Nem azért jöttünk össze, hogy a panorámát vagy az időjárás viszontagságait tárgyaljuk."
- majd egy több órán át tartó ordibálásba kezdett arról, hogy Ausztriának egész históriája egyetlen nagy árulásfolyam, a léte egy történelmi paradoxon, aminek itt az ideje véget vetni.
"A német birodalom az egyike a nagyhatalmaknak, és senki nem fogja felemelni a szavát, ha rendezi a határproblémáit... Aki nincs velem, azt porrá zúzzuk."
A Berghof falai között Hitler a pszichológiai hadviselés stratégiájának részeként a német hadsereg legmagasabb rangú tábornokait hívta össze. E tábornokok feladata mindössze annyi volt, hogy néma csendben, fenyegető jelenlétükkel kísérjék a Führer kényszeredett dühkitöréseit, miközben ő a nagyteremben vendégét ostorozta szavaival.
