Kaszálás és mulcsolás újra a színen!

Nekiálltam a ház előtt is levágni a füvet és magamat is megleptem, mert kívül a kerítés mellett is levágtam.

A terv az volt, hogy kívül a kerítés mellett (mert a szomszéd nem vágja) haladok valamennyit, aztán majd apránként. Végül nem is tudom honnan volt bennem hajlandóság és erő, de végigmentem. Pedig közben a damil is kifogyott, de ugye milyen jó, hogy valamelyik nap nem adtam fel és megcsináltam/csináltattam az összes damilfejet, így csak kicseréltem és huss, mentem is vissza vágni a füvet.

Valóban, eléggé kimerültem, és a nagy, sorsfordító projektek már nem kerültek előtérbe, de ez a munka így is különleges és jelentőségteljes számomra. Még sosem sikerült egyetlen lélegzetvétellel befejeznem az egészet.

Nem csupán a telek hosszában, hanem a végétől hátul is gondosan levágtam a kerítés melletti füvet. Muszáj volt, mert különben elburjánzik mindenféle növény, az erdei iszalagtól kezdve a kökényen át az erdei juharokig. Elképzelhető, hogy egy nap meggondolom magam, és építtetni fogok egy beton- vagy téglakerítést, és akkor már nem is fog érdekelni, milyen fű nő a túloldalon.

Még a fűt is gondosan összegyűjtöttem, majd behordtam abba az ágyásba, amit a terveimben megálmodtam.

Levételre került a K-betűsök ágyásáról a fagyvédő takaró, így egy újabb feladat tűnt el a listámról. Persze, a takaró, csipeszek, karók és egyéb nehezékek, amelyek a fóliát biztosították, mind elengedhetetlenek voltak, így alaposan el kellett pakolnom őket. Miután mindent a helyére raktam, nekiálltam kigyomlálni az ágyást. Találtam néhány elnyomott karalábé palántát is, amelyeket azonnal kiültettem. Kicsit igazítottam a talajon körülöttük, hogy megfelelően öntözhessem őket, és elkerüljem, hogy az öntözővíz elfolyjon. Készítettem egy adag tápoldatos vizet, amihez fahamut is szórtam, majd bőségesen meglocsoltam a kis növényeket.

Aztán eltüntettem azt a fránya sort a listámból. :)))))

Ma leszedtem néhány szálat a Sessantina salátabrokkoliból, de úgy döntöttem, hogy hagyok belőle magot is, hátha jövőre is élvezhetem. A K-betűs növények sajnos nem igazán akarnak előrehaladni (a brokkoli kivételével), és nem tudom, miért nem jönnek össze nekem a dolgok – már-már frusztráló. 2023-ban viszont olyan hatalmas karalábéim voltak, hogy szinte a fejem méretével vetekedtek! Tavaly gyakorlatilag semmi nem sikerült, és az idei év sem mutat túl sok ígéretes jelet, de még mindig reménykedem az őszi ültetésben. Talán ott még vár rám a siker!

Szedtem egy kis spenótot is a fogásomhoz.

Felfedeztem a spenót titkát: ősszel érdemes elvetni! Így áttelel, és semmiféle problémája nincs, míg ha tavasszal próbálkozom, a levelei rögtön elkezdenek összegömbölyödni, ami igazán csúnyává teszi őket, és már nem szívesen fogyasztom el.

Egyik este megkóstoltam a téli sarjadékhagymámat, és igazán ízletes volt! :)

Miután hosszú perceken át kutattam, végre rátaláltam a tökéletes helyre, ahol elültethetem az új japán juharomat. Izgalommal ültem ki a növényt, amely most már része lesz a kertemnek.

Sajnos úgy tűnik, hogy a datolyaszilvák végleg búcsút intettek... mindkettő. Megpróbáltam óvatosan letörni egy ágat, hogy kiderítsem, van-e még élet bennük... de olyanok voltak, mint az ostya. :(

Nagyon sajnálom, de sajnos nem tudom, mi lehet a probléma. Eddig három datolyaszilva is elpusztult nálam, ami komoly veszteség, hiszen ezek a fák nem olcsók.

Mérgemben úgy döntöttem, beszerzek egy Rojo Brillantét. Talán ha tavasszal ültetem el, könnyebben nyomon követhetem a növekedését, vagy éppen ellenkezőleg, a stagnálását. Így időben be tudok avatkozni, ha szükséges.

Még nem ültettem ki őket, és kicsit bizonytalan vagyok, hogy érdemes-e eltávolítanom a többi növényt. Még mindig él bennem egy kis remény, hogy esetleg meglepnek valamilyen új hajtással.

Bár az összes korábbi ígéretem ellenére, mégis hoztam egy díszgyertyát. Kiültettem egy szárazabb területre, ahol a talaj viszonylag kedvezőbb, így remélhetőleg nem lesz olyan katasztrofális a helyzet. Jövő tavasszal kiderül, hogy valóban feledésbe merül-e ez a növény. Ha ez is elhal, akkor végleg lemondok a díszgyertyákról.

A jujubák közül az egyik továbbra is zavarban van, míg a másik éppen csak lélegzik.

Viszont a szecsuáni bors csodásan fejlődik.

Végül még délután összeszedtem némi lelkierőt magamban és nekiugrottam egy nagyon eltarackosodott részt felvillázni. Nem nagy rész volt, de a talaj, mint a beton, alig tudtam belenyomni az ásóvillát.

Szerencsére a tarack nem tapad túl erősen a talajhoz, így nehézségek árán, de sikerült leszednem róla a rögöket. Eltávolítottam, mert már alig látszott mögötte a Clematis, és az árokparton szépen fejlődő íriszeimet is elnyomta.

Vannak még ott tulipánok is, amiket fel fogok szedni, meg a bokrok között prérigyertya, ami nem virágzik, mert nagyon árnyékos már neki. Utóbbit már egyszer felszedtem, de maradt benne és az szaporodott el megint.

Ilyen a talaj... szörnyű.

Az erdei szellőrózsák is egyre jobban kinyitják.

Elza és Böbike, látszik a viszonyuk a képen. Elza mindig szemétkedik, olyan, mint egy őrmester, Böbe meg maflán néz és legtöbbször elszalad. :)))

Viszont a kertben tanyáznak, és ez a lényeg: amikor kint vagyok, mindig ott pihennek a közelemben.