Olaszország megszületéséhez kenőpénzek révén nyújtottak támogatást | 24.hu
Az olasz egység megvalósulása nem csupán a merész marsalai hadműveleten múlott, ám a vörösingesek akciója kétségtelenül jelentős mértékben felgyorsította a folyamatot. Hasonlóképpen, az angolok anyagi támogatása is kulcsszerepet játszott a történések alakulásában.
Bár a Szárd-Piemonti Királyság 1859-ben sikeres hadjáratokat folytatott a Habsburg Császárság ellen, köszönhetően Franciaország támogatásának, az olasz egység ügye ismét megfenekleni látszott, amikor III. Napóleon visszavonult II. Viktor Emánuel király és miniszterelnöke, Cavour mögött. A pragmatikus Cavour 1859 novemberében békeszerződést kötött a bécsi udvarral, és mivel a további harcokat csak a nagyhatalmak támogatásával látta megvalósíthatónak, elhatározta, hogy várakozó álláspontra helyezkedik, és figyelmesen várja majd a megfelelő pillanatot a folytatásra.
A türelem sosem volt a forróvérű szabadságharcosok erőssége, így Giuseppe Garibaldi, aki csalódottan hagyta el a szárd-piemonti hadsereget a fegyverszünet után, sem volt kivétel. Azonban nem kellett sokáig vesztegelnie, mivel 1860 áprilisában Szicília szigetén kitörő zavargások – és az azt követő brutális elnyomás, amelyet II. Ferenc nápolyi-szicíliai király indított – tökéletes alkalmat adtak a beavatkozásra. Miután megbizonyosodott Nagy-Britannia támogatásáról, az óvatos Cavour is végül zöld lámpát adott Garibaldi számára, aki nem a piemonti haderő élén, hanem csupán egy maroknyi, alig több mint ezer fős önkéntes csapat élén indult el a sziget felszabadítására.
Garibaldi vörösingesei – köztük a magyar szabadságharc négy dicső veteránja, Türr István, Goldberg Antal, Tüköry Lajos és Lajoski Vencel – 1860. május 11-én léptek a marsalai partokra, majd nekivágtak a sziget belsejének. A szicíliai lakosság jelentős része valóban lelkesedéssel fogadta a csapatot, így az újonnan csatlakozott önkéntesek számával gyarapodtak. Ennek ellenére a királyság hadereje továbbra is jelentős túlerőben maradt.
Vérmesebb olasz hazafiaknak nem tanácsos emlegetni, de a sikerhez nem lett volna elég Garibaldi és embereinek kétségtelen bátorsága és vitézsége. A szükséges külső támogatást a britek adták meg: ez a hadihajóik felvonulása mellett abban nyilvánult meg, hogy megfelelő összegek megfelelő emberekhez eljuttatásával elérték, hogy
A szicíliai tisztek többsége ne tapasztaljon meg kényszerítő késztetést a lázadók ellen vívott harcra.
A hadjárat egyik csúcspontjaként május 28-án elfoglalt Palermo várában például 16 ezer katona adta meg magát a diadalmasan bevonuló Garibaldi néhány ezer emberének. A sziget két hónapon belül a felkelők uralma alá került, Garibaldi pedig ekkor már nem hallgatott Cavourra sem, augusztus közepén Dél-Itália ellen küldte katonáit.
Az események végül őt igazolták: senki sem sietett II. Ferenc segítségére. Szeptember elején Garibaldiék már Nápoly utcáin masíroztak, miközben a szárd-piemonti erők is megindultak délnek - október 21-én az egykori Nápolyi-Szicíliai Királyság csatlakozott Piemonthoz, az év végére pedig II. Viktor Emánuel gyakorlatilag az egész félsziget urának mondhatta magát, és 1861-ben hivatalosan is olasz királyként uralkodott. Az olasz egység létrejötte ugyan nem a vakmerő marsalai hadműveleten múlt, de a vörösingesek akciója minden bizonnyal jócskán meggyorsította a folyamatot.
