Fedezd fel a Kiscelli Múzeum különleges tárlatát: „Horthy Miklós telefonjától Kádár János telefonjáig” – egy izgalmas időutazás a múlt technológiai vívmányain keresztül. A kiállítás nem csupán a telefonok fejlődését mutatja be, hanem azokat a jelentős tör

A körúton egy régi telefonfülke állt, ám ajtaja folyton nyílt és csukódott, mintha csak a körülötte sétáló emberek gondolatait próbálná elkapni. Az emberek egymás után léptek be, hogy megosszanak egymással ügyes-bajos dolgaikat: telefonáltak a lakáshivatalnak, megbeszéléseket szerveztek, vagy éppen kölcsönkértek barátaiktól. Volt, aki féltékenységtől gyötörve kereste a válaszokat a szerelem labirintusában. Örkény István egypercesében ez a fülke nem csupán egy telefonálásra szolgáló hely volt, hanem egy mikrokörnyezet, ahol az élet kis drámái játszódtak le. Azóta azonban a telefonkészülékek és fülkék szinte eltűntek a városképből, és helyüket átvették a mobiltelefonok, melyek a zsebünkben hordozva inkább kis számítógépek lettek. A matektanárok érvelése, miszerint nem létezhet mindig kéznél egy számítógép, mára már elavulttá vált, hiszen a digitális világ folyamatosan változtatja meg mindennapjainkat.

De hova lettek a telefonok? A jelek szerint egy nagy részük Bende Károlynál, a Kiscelli Múzeumban június 20-án megnyitott Halló? Halló! című kiállítás egyik kurátoránál kötött ki: a kiállított készülékek nagy része az ő gyűjteményéből származik, sőt a kiállítás ötlete is tőle ered. Alapvetően nem hangzik túl vonzó programnak azért felmászni ötven fokban a dombtetőre, hogy aztán az ember egy meredek lépcsőn leereszkedve a pincében kiszuperált telefonfülkéket nézegessen, de a Kiscelli eddigi kiállításai alapján azért gyanítani lehetett, hogy ennél azért valamivel többről lesz szó.

Perényi Roland, a Kiscelli igazgatója és a kiállítás egyik kurátora szerint a múzeumban még sosem rendeztek annyira interaktív kiállítást, mint most, és tényleg: a kilenc teremből álló egykori boros-, majd légópince bejáratánál rögtön fel is lehet venni egy telefont, amitől elindul a zene, majd meg lehet tekerni egy kurblit is, amivel csengetni lehet. Itt a látogatóban már felmerülhetne a gyanú, hogy parasztvakítás ez a nagy interaktivitás, de szerencsére nem: a múzeum Sziklapincéjének 9 termében 5 működő telefonkészülék is található, amelyeken egymást lehet hívni, így az ember ingyen és gátlástalanul elsütheti vadidegen emberekkel a "halló, Kis lakás?" kezdetű, "akkor cserélje nagyobbra!" végezetű örökzöldet.

Ez azért is jó, mert ahogy Perényi is megjegyezte, a pincében nincs térerő. A sajtóbejáráson ugyan még nem lehetett kipróbálni, de van egy hatodik, nyilvános készülék is, amit régi kétforintossal lehet üzemeltetni, amiért cserébe az ember három percig beszélgethet azzal, akivel akar (Magyarországon belül). Az öt, belső telefonközponttal összekötött készülék közül az egyik egy kád mellett áll, amit Perényi szerint a kurátorok afféle szelfipontnak szántak; korábbról nem rémlett a kád, ha ezt is most vitték oda, akkor mégsem a telefonfülkék vagy a bányatelefonok lecipelése lehetett a legnagyobb kihívás, pedig azért az sem tűnik kis feladatnak. A kád egyébként jó ötletnek tűnik, de nem ez az egyetlen találat a kiállításon, amit ki lehet hozni az egykori légópincéből, azt a két évvel ezelőtti fodrászkiállításhoz hasonlóan most is sikerült kihozni belőle.

A kiállítás egy figyelemfelkeltő telefonkagylóval kezdődik, amely a József telefonközpontból származik, és egy díszes üvegablakot is magába foglal, amelyen két telefonáló puttó látható. Ezt követi a telefonok végtelen sora: a külső telepesek, belső telepesek, cselédhívók, a gyönyörű és a kevésbé vonzó modellek, elegáns úri holmik, valamint bakelitből készült darabok, amelyek mind szerepet játszottak a múlt telefonálásában. A kiállítás során Bende, a tárlatvezető, több érdekességet is megosztott velünk, amelyek mellett talán elsiklottunk volna, de ő figyelmeztetett: például az egyedüli, Magyarországon készült, matt bevonatú modell, amely katonai célokra készült, vagy a Standard, a Svéd és az Ericsson telefonok. Ezekre a látogatók a kihelyezett tájékoztatók alapján is rátalálhatnak, de nem mehetünk el a figyelemfelkeltőbb darabok mellett, amelyek elvonhatják a figyelmet róluk. A különlegességek közé tartozik Horthy Miklós különvonatán használt telefonközpontja, valamint Kádár János irodai telefonja, amelyeket a történelmi relikviák iránt érdeklődők különösen értékelni fognak. Érdemes tehát nyitott szemmel bejárni a kiállítást, hiszen minden sarokban új felfedezés vár ránk.

A korai, igazán vonzó kiállítási darabok, amelyek a telefontechnika kezdeti szakaszához tartoztak, helyi teleppel működtek, más néven LB-sek voltak. Ezek az eszközök nemcsak esztétikai szempontból tűntek ki, hanem a fenntartásuk is komoly kihívások elé állította a felhasználókat, hiszen az üzemeltetésük költséges volt, és a szervizelésük bonyolult folyamatokat igényelt. Amikor megjelentek a központi telepes telefonok, a helyzet gyökeresen megváltozott. A régi, elegáns, de drága modellek használata lehetetlenné vált, így sokan kénytelenek voltak átalakítani őket. Magyarországon 1904-ben indult el ez a folyamat, amely jelentősen megkönnyítette a telefonok karbantartását. Bende véleménye szerint a régi készülékek nem tűntek el nyomtalanul; az erre specializálódott telefonszerelők ügyes kezű munkájának köszönhetően a régi modellek új életet kaptak, lehetővé téve számukra, hogy a központi telepről nyerjék az energiát.

Bár Magyarországon számos gyártó tevékenykedett, a Standard cég kiemelkedett a mezőnyből, hiszen ők állították elő az ország első számú telefonját. A CB-35-ös típus volt az első bakelitházas telefon, amely a nemzetközi piacon is megállta a helyét. A dizájnja hasonlított a világ más pontjain elterjedt modellekhez, de Bende megjegyzése szerint a tervezők ügyesen csempésztek bele egy kis egyediséget: a villa formája elegánsabb lett, mint a megszokott. Azonban a Standard nem csupán innovatív termékeivel, hanem a hírhedt Standard-perrel is beírta magát a történelembe. A per során Geiger Imre, a gyár igazgatója, és Radó Zoltán, a Nehézipari Minisztérium főosztályvezetője koncepciós eljárás keretein belül halálra ítélték. Érdekesség, hogy mivel a Standard egy magyar-amerikai vegyesvállalatként alakult, később pedig teljesen amerikai kézbe került, a per során két amerikai állampolgárt is börtönbüntetésre ítéltek.

A telefon története nem csupán egy technikai újítás krónikája, hanem a kultúrák és társadalmak fejlődésének izgalmas tükre is. A telefonos kisasszonyok világától kezdve a telefonbetyárkodás színes anekdotáiig, egészen addig az alapvető változásig, amit ez az új találmány a mindennapi életünkben hozott. Például a Magyar Hírlap, a maga idejében, az elsők között ismerte fel a telefon előnyeit, és gyorsan bevezette a szerkesztőségbe a telefont, lehetővé téve, hogy az újságírók sokkal gyorsabban diktálhassák cikkeiket a nyilvános készülékekről, mintha személyesen kellett volna megjelenniük. A budapesti lakosság eleinte bizonyos gyanakvással szemlélte ezt az új technológiát, de hamarosan a telefon elengedhetetlenné vált az életükben. Az egyik legelső, nők számára is elérhető és társadalmilag elfogadott munkahely a telefonközpont lett, ami szintén fontos részét képezi a kiállítás történeti és technikai vonatkozásainak.

A kiállítótér különleges architektúrája lehetővé teszi, hogy egy üveghíd íveljen át egy sekély mélységű nyíláson. A Kiscelli Múzeumban minden időszakos kiállításnál igyekeznek ezt a részt a téma szellemében alakítani, ami nem kis kihívást jelent, hiszen a tér viszonylag szűkös, és a híd is keskeny, így bámészkodásra nem sok lehetőség adódik. Ezúttal azonban remekül megoldották a feladatot: egy kivetítőn egy automata telefonközpont működésébe nyerhetünk betekintést, sőt, bele is hallgathatunk a folyamatába. Egészen magával ragadó látvány, bár kár, hogy az eredeti berendezés működését már nem lehet élőben megfigyelni - ez utóbbi a budai Várban található.

Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy kilenc különböző teremben – melyek között találhatóak kisebbek és nagyobbak egyaránt – a telefontörténet izgalmas aspektusait mutatják be. Ám a végére nyilvánvalóvá válik, hogy ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. Karinthy, Andy Warhol, a fülkerongálás rejtelmei és a korai, külső-belső telepes készülékek titkai váltakoznak a falakon. Az egyik szobában a popkultúra kap hangsúlyt, míg a másikban a szépirodalom, a harmadikban pedig a társadalmi átalakulások kerülnek a középpontba. Egy idő után az ember úgy érezheti, hogy szinte minden a telefon körül forog. Aztán elérkezik a kilencedik terem, ahol elő lehet venni a kétforintost, és felfedezni a történet végét: három percnyi beszélgetés, "halló, Kis lakás?", majd a vonal bontása, a kagyló letétele, és ezzel véget is ér a telefonálás – volt, nincs. Legfeljebb a múzeumban marad meg az emlék.