Lasconi: Crin Antonescu bejelentése világosan rávilágít arra, hogy Romániát hagyományos, alacsony ambíciójú politikai gondolkodásmóddal rendelkező vezetők irányítják - AGERPRES.


Bukarest, január 5./Agerpres/ - Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke vasárnap kijelentette, Crin Antonescu bejelentése, miszerint felfüggesztettnek tekinti a kormánykoalíció pártjaival aláírt, az államelnök-jelöltségét támogató megállapodást, azt mutatja, hogy Romániát régi vágású, alacsony tétben gondolkodó politikusok vezetik.

A politikus Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy azok a politikai szereplők, akik alacsony tétben gondolkodnak, képtelenek a helyzet kezelésére, miután számos kétes megállapodást kötöttek. Emlékeztetett arra is, hogy a tárgyalások során őt is próbálták rábírni, hogy írja alá azt a megállapodást, amely szerint nem indul többé az államfőválasztáson.

Lasconi szerint Marcel Ciolacu és 'védelmezője', Klaus Iohannis, 'már egy ideje játszadozik a romániai demokráciával'.

Az ellenzéki politikus véleménye szerint Crin Antonescu úr kijelentései világosan alátámasztják azt az elképzelést, amelyet már régóta hangoztat: a decemberi koalíciós tárgyalások valódi tétje nem más, mint a hatalmi pozíciók védelme, nem pedig Románia érdekeinek vagy a stabilitás megőrzésének szolgálata. Antonescu úr iránti tisztelete mellett megjegyzi, hogy ő csupán egy bábu a hatalmi játszmák színpadán. Az állítja, hogy a demokráciától való félelem és a kormányzás nehézségei teljesen meghaladják őket.

Lasconi amiatt is elmarasztalta a kormánykoalíciót alkotó pártokat, amiért egy hónappal az elnökválasztás érvénytelenítése után még mindig nem álltak elő támadhatatlan bizonyítékokkal az eljárás helyességét illetően, ráadásul még a választás új időpontját sem szögezték le, és 'fogalmuk sincs, kit tegyenek oda jelöltnek, hogy ne rontsa el a zárt ajtók mögötti játékaikat'.

Hozzátette: lehet, most már mindenki rájön, hogy a múlt havi tárgyalássorozat 'képmutatás' volt, és a PSD és a PNL vezetői bebizonyították, hogy 'semmi jót nem akarnak tenni Romániáért, és nem lehet bízni az adott szavukban'.

Crin Antonescu volt PNL-elnök szombat este kijelentette: felfüggesztettnek tekinti a kormánykoalíció pártjaival aláírt, az államelnök-jelöltségét támogató megállapodást, hangsúlyozva, ez nem azt jelenti, hogy már nem akar indulni a választáson, hanem azt, hogy elégedetlen a pártok határozatlansága, illetve amiatt, hogy nem szögezték még le a választások pontos időpontját.

AGERPRES/ (RO - szerző: Dana PICIU, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Related posts