Norvégia kék évgyűrűi új fényt vetnek Latin-Amerika történetére | National Geographic

A skandináv erdők fái és cserjéi néhány évben jelentős fejlődési problémákkal küzdöttek, amit az évgyűrűk mutatnak meg.

A fák évgyűrűi rengeteg dologról tanúskodnak, főleg a klímát illetően. Ha metszetet készítenek az évgyűrűkről, ahhoz, hogy jobban láthatóvá váljanak a részletek, megfestik őket - a festékanyag képes kiemelni, feltűnővé tenni egyes tulajdonságokat. Ilyen az, ha a fa nem tud megfelelően fejlődni, nem tudnak megerősödni a sejtfalak, ha hűvösebb a nyár annál, amelyhez az adott fa hozzászokott evolúciója során.

Az évgyűrűk metszetét két szín, vörös és kék festék keverékével jelölik, amely a sejtek tulajdonságai alapján adja meg a színeket. A normális növekedés során a sejtfalba beépülő lignin piros árnyalatot kap. Ezzel szemben a kékké váló évgyűrűk a lignin hiányát tükrözik, ami azt jelenti, hogy az adott években a fák csak korlátozottan tudtak növekedni. A szakértők ezért a kék évgyűrűket a hűvösebb nyarak, vagyis a gyengébb vegetációs időszakok nyomainak tekintik.

Skandináviában az erdei fenyők révén már 7400 évre visszanyúló nyári klíma-adatsorokat sikerült összeállítani, amelyeket részben az évgyűrűk szélességének elemzésével nyertünk. Ez a módszer arra világít rá, hogy a fák mennyire képesek voltak növekedni az eltelt idő alatt. Azonban a hűvös nyarakra utaló évek az úgynevezett kék évgyűrűk segítségével kerültek azonosításra, amelyeket a szakértők az utóbbi időben ugyanolyan megbízhatóan alkalmaznak. A Frontiers in Plant Science folyóiratban egy nemzetközi kutatócsoport számolt be egy olyan kutatásról, amely a kék évgyűrűk kialakulásának hátterét vizsgálta.

A Norvégia északi részén élt erdei fenyők és borókacserjék évgyűrűiben két olyan évet is találtak, amelyek hűvös nyárra utaltak: 1877-ben (legrosszabbul augusztusban) és 1902-ben (legrosszabbul júniusban) igen gyengén növekedtek ezek a növények. A borókák, amelyek jobban alkalmazkodnak az extrém hideg nyarakhoz is, kevesebb kék évgyűrűt mutattak, mint az erdeifenyők.

A kutatók 25 erdeifenyőből és 54 borókából vettek mintákat, majd azokból rendkívül vékony szeleteket vágva végezték el a festést. A festékkel megjelölt szeleteket azután mikroszkóp alatt vizsgálták meg. Kiszámolták mely évgyűrű mely évhez tartozik, és összehasonlították az egyes növényekben talált kék évgyűrűs évek elhelyezkedését. Az így kapott adatokat egy közeli meteorológiai állomás adataival is összevetették, 1877-ig visszamenően.

Az 1877-es kék évgyűrűket egy ecuadori vulkán, a Cotopaxi kitörésével lehetett összefüggésbe hozni, ez eredményezhetett az északi sarkvidéken olyan lehűlést, amely a fák növekedését visszafogta, különösen nyár végén. Eddig ez az első olyan skandináv éghajlati nyom, aminek ez a kitörés a gyanúsítottja.

Az 1902-es évben a karibi (Martinique) Mt. Pelée kitörése miatt volt a szokásosnál hűvösebb, főként a nyár első felében. Ez utóbbi kitörés meglehetősen hírhedt, izzófelhője néhány perc alatt végzett Saint-Pierre városának teljes lakosságával, mintegy 30 ezer emberrel (egy pincebörtönben a kitörést túlélte egy elítélt).

A sarkvidék vegetációs időszakai rendkívül rövidek; mindössze három hónap áll rendelkezésre, amikor a hőmérséklet elég kedvező ahhoz, hogy a fák növekedésnek induljanak. Amennyiben a hűvös nyár miatt ez az időszak még tovább csökken, az súlyosan érintheti a fák egészségét és fejlődését.

A kutatók a fa sejtnövekedés szakaszaira támaszkodva felfedezték, hogy a nyár bizonyos időszakaiban a hőmérséklet hűvösebbnek bizonyult. 1902-ben észak-amerikai fenyőfajok esetében is megfigyelték, hogy a növekedés késlekedett, míg egy finn kutatásban az érintett évek mindkettője hasonlóan gyenge növekedési mutatókat produkált. Ez a jelenség tehát nem csupán Norvégiára korlátozódik; a vizsgálati módszert más területeken is alkalmazni lehet, így bővülhet tudásunk számos klímaváltozással kapcsolatos eseményről.