A lepkegyűjtemények nem csupán a szépségükkel varázsolnak el minket, hanem tudományos szempontból is rendkívül értékesek. E különleges gyűjtemények révén nyomon követhetjük bizonyos betegségek elterjedését és hatását a környezetünkre. A National Geographi

A múzeumi állatgyűjtemények, amelyek sokakban vegyes érzéseket ébresztenek, valójában rendkívül értékes forrást jelentenek a tudományos kutatás számára. Ezen gyűjtemények lehetővé teszik a biológiai sokféleség tanulmányozását és az élővilág megértését anélkül, hogy újabb állatokat kellene elpusztítani.

A királylepkék egészségét veszélyeztető egysejtű kórokozó, az Ophryocystis elektroscirrha, már nem ismeretlen a tudósok előtt. Ez a protozoon különösen a Danaus plexippus és Danaus gilippus fajokat támadja meg. Egy friss kutatás során a Georgiai Egyetem (USA) szakértői egy figyelemre méltó, kontinenseken átívelő fertőzési láncra bukkantak, mindezt csupán a lepkegyűjtemények alapos vizsgálatán keresztül. A kutatók 86 ország gyűjteményeit elemezték, és megállapították, hogy az egysejtű parazita sokkal szélesebb körben elterjedt, mint ahogyan azt korábban feltételeztük.

A királylepkét és tágabb rokonságát (Danainae alcsalád, mintegy 300 faj tartozik ide) magyarul a meglehetősen csúf bűzpillefélék néven foglalja össze a rendszertan. Közös vonásuk, hogy minden faj valamilyen mérgező növényre, a közelebbi rokonság (kb. 110 faj) kimondottan a selyemkórófélékre petézik. A hernyók a mérgező növényeket fogyasztják, s válnak ezáltal maguk is mérgezővé. A méreganyag a ragadozókkal szembeni védekezésüket szolgálja, ahogy a feltűnő színezetük erre fel is hívja a figyelmet.

A kutatók új felfedezése szerint a parazita kizárólag azokat a fajokat célozza meg, amelyek selyemkórófélékre petéznek, így a királylepkék közeli rokonai válnak a fertőzés áldozataivá. A folyamat során a hernyók a növényeken található spórákat elfogyasztva fertőződnek meg, és ez a kórokozó egészen felnőtt korukig ott rejtőzik bennük.

Mivel a spóraszórás a felnőtt lepkék "feladata", a parazitának az a célja, hogy a lepke eljusson a felnőttkorig. Ugyanakkor a parazita jelentősen hátráltatja a lepke fejlődését és csökkenti a repülési képességeit. Ez azt jelenti, hogy bár a lepke túléli a fertőzést, a királylepkék vándorlása során számos egyed hullhat el, csupán a parazita következtében.

"Az embernek ritkán jut eszébe, hogy egy lepke is, vagy általában egy rovar is lehet beteg, azonban vannak mikrobák, amelyek az ő életüket teszik nehezebbé - magyarázta Sonia Altizer, a kutatás résztvevője. "Ez olyan, mintha az ember életét egy rokkantságot okozó betegség kísérné, ami megnehezíti a munkát és az utazást."

A kutatás során mintegy 3000 lepkét vizsgáltak meg, ezek 61 fajt képviseltek, a példányokat pedig a világ számtalan pontjáról szállították annak idején az amerikai múzeumok gyűjteményeibe. 5 fajban mutatták ki a fertőzést, a legkorábban begyűjtött példány ezekből 1909-es volt, vagyis 60 évvel korábbi, mintsem magát a fertőzést megismerte volna a tudomány. Mivel a lepkék igen sérülékenyek, egészen speciális módon lehetett őket megvizsgálni. A parazita spórái a lepke testének külső felületére tapadnak, így azt onnan egy vattás pálcikával finom simítással vették le, majd a pálcikáról mikroszkóp alá került vizsgálatra.

Antarktika kivételével, ahol a lepkék nem találnak otthonra, minden más kontinensen találkoztak fertőzött egyedekkel. Egyes területeken a fertőzés hiányzott, míg más régiókban viszont jelen volt. Az érintett öt faj mind a Danaus nemhez tartozott, így bár a betegség globálisan elterjedt, hatása meglehetősen korlátozott maradt.

Ezeket a kutatásokat lehetetlen lett volna megvalósítani csupán azzal, hogy valaki beutazza a világot, és mindenhol begyűjt számos lepkét, majd alaposan megvizsgálja őket. Csak a múzeumi gyűjtemények nyújtották azt a lehetőséget, hogy a szakértők mélyebb betekintést nyerjenek a parazita és a királylepkék közötti bonyolult kapcsolatba.