Oswald Spengler és a magyar ősvallás 3/3. rész: Ártó szellemek és az állatok gazdaszellemei, létszemlélet A magyar ősvallás mélyen gyökerezik a természet és a létezés összetett kapcsolatában, amelyben az ártó szellemek és az állatok gazdaszellemei kulcss

Az előző részben bemutatott természeti szellemek világából most a sötétebb oldalra, az ártó szellemekre és a velük szembeni védekezés fortélyaira térünk át. Az ártó szellemek és az állatok gazdaszellemei között különös kapcsolat áll fenn, amely a hagyományos gyógyító praktikákban is megmutatkozik. A különböző betegségek ártalmas szellemeivel szemben gyakran végeztek füsttel járó tisztító szertartásokat, amelyek még a beteg állatokon is alkalmazhatóak voltak. Ebből ered a közmondás, miszerint „fél, mint ördög a tömjénfüsttől”. A nyári napforduló, ma is ismert Szent Iván-nap, különösen fontos időszak volt, amikor a Nap ereje a csúcspontjára hágott. Ekkor szokás volt tüzet gyújtani, és különböző tisztító rituálékat végezni, hogy megszabaduljanak a rossz szellemek hatásától. A régi magyarok gyakran táltoshoz fordultak, aki képes volt elűzni vagy kiengesztelni a zavaró szellemeket. A népi gyógyászatban elterjedt ráolvasások is segítettek a védekezésben. Egy különösen érdekes kereszténység előtti magyar ráolvasás így kezdődik: „Múlék regös nagy út, rajta megyen vala áldott Urunk Isten”. A szöveg szerint az úton Isten összefut a csúzzal (reumával), amely éppen egy embert szándékozik megbetegíteni, vérét kiszívni. Az ősi sámánisztikus nézet szerint az ártó szellemek vérrel táplálkoznak, és ez a hiedelem a ráolvasásban is megjelenik. Isten végül elűzi a csúzt, és elhajítja a tengerbe, így megakadályozva, hogy ártson. A „regös nagy út” kifejezés izgalmas jelentéssel bír; ez a Hadak Útjával azonos, azaz a Tejút. Ezen a csillagösvényen közlekednek a nagy égi szellemek, mint például Csaba királyfi vagy a nagy táltosok. A „múlék” szó a csillagok mozgását szimbolizálja az égen. Dienes István régész felfedezései alapján a honfoglalás kori magyar sírokban gyakran találhatóak átfúrt állatcsontok, amelyek párhuzamba állíthatók a szibériai ongon kultusszal. Az ongon kultusz az ősök és a természeti jelenségek tiszteletén alapul, és elsődleges jelentése védelmező szellem. Ezek az állatcsontok az adott állat lényegét hordozzák magukban: például a vadlúd vagy ölyv szárnycsontja, nyúl lábcsontja, farkasfog vagy medveagyar. Ezeket a talizmánokat nyakban viselték, vagy övön függesztették, hogy megóvják viselőjüket az ártó szellemek támadásaitól.

Ongonok (kép a Dienes-könyvből) Egy különleges hiedelem szerint az állat csontja és annak gazdaszelleme között mély és titokzatos kapcsolat létezik.

A sámán révületbe merülve megidézi az állat gazdaszellemét, és ha az ongon viselőjét méltónak találja, akkor az ongon segítségével előhívhatóvá válik. Ez a hiedelem mélyen gyökerezik a magyar népmesék világában. Amikor a főhős találkozik a Rókakirállyal, Egérkirállyal, Farkaskirállyal, Kígyókirállyal vagy a Békafejedelemmel, mindannyian olyan gazdaszellemek, mint a Szélkirály, Napkirály vagy a Tűzkirály, esetleg valamilyen folyó- vagy hegyszellem. A mesékben a főszereplő gyakran segít egy állaton, aki később kiderül, hogy gazdaszellem, és cserébe tollat, szőrt, sípot, vagy pikkelyt ad neki, melyek révén segítséget kérhet. A Rókakirály a mesében így szól: "No, mostoha fiú, jótét helyébe jót várj: itt van, tedd el ezt a három szál szőrömet, még hasznát veheted ügyes-bajos dolgaidban, csak égesd meg, vesd a tűzbe, és én tüstént a segítségedre leszek."

A mongol tengrizmus világképe szerint az ongonok különleges védelmet nyújtanak, irányt mutatnak és távol tartják a rossz szellemeket. Ezek a szellemi entitások az állatokhoz kapcsolódnak, és az adott állat jellemző tulajdonságait tükrözik. Például a farkas ongon a vadászati készségek, a rejtőzködés és a kiváló ösztönök szimbóluma. A sólyom ereje az éles látásban és a felső világokkal való kapcsolatteremtésben rejlik, míg a szarvas az egészség és az állóképesség megtestesítője. A nyúl a termékenység és a könnyű szülés szellemével bír, míg a bagoly a szellemi tudás és a spirituális világ érzékelésének jelképe. Ezen kívül egy ongonhoz nemcsak állatok, hanem sámánok vagy táltosok segítő szellemei is kapcsolódhatnak, akik védelmezőként állnak a tulajdonosuk mellett az ártó lényekkel szemben. Dienes megfigyelései szerint a közrendű magyarok sírjaiban gyakran találtak állati csontokat, míg az előkelőbbek nyughelyein díszesebb tárgyakat, például aranyozott ezüst hajfonatkorongokat helyeztek el, amelyek szintén ongon formájában funkcionáltak. Ezeken a tárgyakon gyakran megjelennek olyan szellemállatok, amelyek a különböző szellemi erőket és védelmet képviselik.

Hajfonatkorong, Balatonújlak-Erdődűlő

Karosi temetőből származó hajfonatkorong Ez a különleges hajfonatkorong, amely a karosi temető mélyén került elő, nem csupán egy archaikus tárgy, hanem a múlt titkait őrző relikvia is. Az aprólékosan kidolgozott minta és a finom anyaghasználat tanúbizonyságot tesz a régió kézműves hagyományairól. Minden egyes fonat egy-egy történetet mesél el, amely a temető csendjében várja, hogy újraéledjen. A korong nemcsak a halál, hanem az élet körforgásának szimbóluma is, amely a haj fonásának művészetén keresztül kapcsolja össze az eltávozottakat az élőkkel.

Hajfonatkorong, Aldebrő-Mocsáros

Hajfonatkorong, Ibrány, griff, elnövényiesedett állatalak. E csodálatos ábrázolások nem csupán hétköznapi ékszereket rejtenek, hanem olyan mágikus tárgyakat, amelyek viselőjük számára különleges jelentőséggel bírnak. A képek talán a táltos védőszellemét idézik meg, amely leggyakrabban egy lovat formál magába, miközben a szellemvilágban a világfa virágaival összefonódva kel életre. Érdekességképpen érdemes megemlíteni a szibériai "jéghercegnőt", egy 25 év körüli előkelő lányt, aki 2500 évvel ezelőtt élt az Altáj-hegység varázslatos tájain. Holttestét a jég csodás módon megőrizte, és testén egy különleges tetoválás díszelgett, amely...

A szibériai jéghercegnő tetoválása egy varázslatos történetet rejt magában, amely a fagyos tájak és a titokzatos legendák világába kalauzol. A bőrén megjelenő minták a hideg, csillogó hópelyheket és az északi fények táncát idézik, szimbolizálva a természet erejét és szépségét. Minden egyes vonal és forma egy-egy titkot mesél el, a jég birodalmának mélységeit és a sarkvidéki népek hagyományait, amelyek évszázadok óta élnek a szívükben. A tetoválás nem csupán díszítőelem, hanem egyfajta védelmet is nyújt, összekapcsolva a múltat a jelennel, és emlékeztetve viselőjét arra, hogy a legnagyobb szépség gyakran a legzordabb környezetben található.

A fenti tetováláson a szarvas és a szellemvilág összefonódása figyelhető meg, ahogy az agancs és a test egy virágformával harmonizál. A tetoválás védelmi szimbólumként is értelmezhető. Érdekes párhuzamokat vonhatunk a katolikus kereszténység hiedelmeivel és szokásaival: a tisztulás szertartása füst helyett szentelt vízzel történik, az ősök szelleme helyett a szentek ereklyéi szolgálnak amulettként, és a csatában az ősökhöz való fohászkodás helyett a szentekhez fordulunk. A létszemlélet mélyebb megértéséhez szükséges a világkép és a természeti szellemek alapos feltárása. Mint az előző részben említettük, a letelepedett, földművelő népek közül senki sem állt olyan közel a természethez, mint azok a lovasnomádok, akik az állattartást vadászattal és halászattal egészítették ki. A sámánizmussal foglalkozó művek hangsúlyozzák, hogy azok, akik élő lényként tekintenek a természetre (animizmus), képtelenek tárgyként kezelni a környezetüket, ezért nem is rombolják azt. Ezzel szemben a természet tisztelete és megóvása jellemzi őket, amit számos példa is alátámaszt. A hanti-manysik például csak a száraz fákat vágták ki, és ha egy életerős fát kivágtak, bocsánatot kértek annak szellemétől. Az állatokkal való bánásmód is kíméletes, hiszen a kegyetlenség magukra haragíthatja az állatok gazdaszellemét. Ezeknél a népeknél az áldozatbemutatás a tisztelet kifejeződése. Vadászatkor az erdőszellemhez, halászatkor pedig a víz szelleméhez fordultak. Figyelemre méltó, hogy a természeti jelenségeket anyai minőségben tisztelték (Földanya, Vízanya, Szellőanya), legalábbis tiszteletből így nevezték őket. Ez a kultúra a magyar népmesékben is megjelenik, hiszen a "jó tett helyébe jót várj" és a "szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál" kifejezések a jó szándék és tisztelet értékrendjét tükrözik. Világképük szerint a világ alapvetően egyensúlyban van (nincs eredendő bűn), és az Isten, valamint a Boldogasszony, a Vízanya és a Földanya vigyáznak az emberre. Ha rossz dolgok történnek, az az egyensúly megbomlására utal, ahogyan a néprajzi megfigyelések is mutatják. Például ha a Tisza vize ok nélkül eltűnik, azt a néphit a háború előjeleként értelmezi. A földrengések is a háború vagy más nagy változások előjeleként értelmeződtek, hiszen az egyensúly felborulása mindig rossz előérzetet keltett.

Ipolyi megjegyzései szerint a Csallóköz néphitében a tűz fújásának jelentése harag vagy perpatvar, s emiatt a gazdaasszony igyekszik kiengesztelni a tüzet, kenyér- vagy lisztdarabokat vetve a lángok közé. Ezzel párhuzamosan más forrásokban arról olvashatunk, hogy a hirtelen támadó viharok miatt a régi magyarok aggodalmaskodtak, mivel ezek kárt okozhattak a jószágban vagy a termésben. Ennek elkerülésére lisztet vagy sót szórtak a szélbe, ami hasonló felajánlásnak tekinthető, mint a tűz esetében: a természeti szellemek kiengesztelése. Érdekes összevetni a szibériai és a sztyeppei népek kultúráját a mágikus kultúrával és annak emberideáljával. A mágikus kultúra, amelyet az arabok, zsidók, korai keresztények és zoroasztriánus perzsák képviselnek, a világot a jó és a rossz harcaként értelmezi. Az emberideál itt a szent, aki igyekszik elkerülni a bűnöket és jót cselekedni, mindezt pedig isteni kinyilatkoztatások és próféták útmutatása alapján határozzák meg. Ezzel szemben a sámánizmus hívei olyan világot látnak maguk körül, amely tele van természeti szellemekkel, és céljuk az egyensúly fenntartása a természettel. Az ő emberideáljuk a sámán, aki tisztában van a szellemi hagyományokkal, közvetít az emberek és a spirituális világ között, és ha az egyensúly felborul, akkor kiengeszteli a természeti szellemeket. A különbségek abban is megjelennek, ahogyan a vallásfilozófusok megfogalmazzák: míg a Biblia törvényei az ember és embertársa, valamint az ember és Isten közötti viszonyt szabályozzák, addig a sámánisztikus népek szellemi hagyománya hangsúlyozza az ember és a körülötte lévő világ kapcsolatát. Számukra a világ nem csupán élettelen anyag, hanem tele van élettel, beleértve a természeti jelenségeket is. A Bibliában a csodák idején Isten felülírja a természet törvényeit, míg a sámánisztikus hagyományban a természet rendje áll helyre a sámánszertartások és a szellemek kiengesztelése után. A sámánizmus hívei évszázadokon keresztül megőrizték azt a tudást, amely lehetővé tette számukra, hogy harmóniában éljenek a természettel, míg a modern "zöldek" ehhez képest még csak az alapokkal ismerkednek. A magyarság, amely ezeréves bölcsességgel rendelkezik, egykoron úgy tekintett a természetre, mint minden élőlény forrására: a Tűzanya melegítette a jurtát, a Boldogasszony segítette a születéseket, a Szélanya hűvös szellőt fújt, és a folyószellem morajlása altatta el az éjszakát. Ma is szükség van a tiszta vízre és levegőre, az egészségre és a termékenységre. A környezet védelme, a harmónia megteremtése, a termékenységi rítusok és a párok összeregölése mind elengedhetetlenek a megmaradásunkhoz. A GDP növelése sosem biztosított hosszú távú fennmaradást egy nép számára. A magyarok ősei ránk hagyták az igazi tudást, hogy mit is jelent együtt élni a természettel. Hogy ezt elfelejtjük-e vagy továbbra is őrizzük, az már csak rajtunk múlik.