Pannon Karácsony 2024: Ünnepi varázslat a Pannónia szívében A 2024-es Pannon Karácsony egyedülálló élményt kínál mindazoknak, akik szeretnék felfedezni a téli csodaországot a Pannónia régióban. Az ünnepek alatt a városok és falvak fényei ragyognak, a lev

A "nosztalgia" kifejezéssel a Ludas Matyi hasábjain találkoztam először a nyolcvanas évek legelején, még tinédzserként. Nem igazán fogtam fel az értelmét, ahhoz, hogy nosztalgiát érezzük egy adott kor iránt, kell némi élettapasztalat. Közelebb a hatvanhoz, mint az ötvenhez, már hasonlítgatni lehet az évtizedeket egymáshoz, és azon elmerengeni, hogy melyik iránt érzünk nagyobb nosztalgiát.

A tágabb értelemben vett Erdélyben felnőtt, józan eszű ember nehezen vágyódhat vissza a Ceausescu-korszakba. Talán csak néhány részlet tűnhet utólag nosztalgikusnak: az emberek közötti kapcsolatok, bármennyire is árnyékot vetett rájuk a titkosrendőrség, valahogy közvetlenebbek és érzelmekkel telítettebbek voltak. A korszakban nem volt internet, nem léteztek komolyabb tévéműsorok, és videojátékok sem terelték el a figyelmet, így az emberek sokkal több időt töltöttek családi körben. Kirándulásokra és vadkempingezésre is volt lehetőség belföldön, és bőven akadt idő az olvasásra is. Ugyanakkor a valódi kihívás az volt, hogy egy Nyírő József vagy Szabó Dezső könyv beszerzése igazi küzdelem volt, messze nem olyan könnyű, mint manapság. De mit is kínált ez a korszak mindezeken túl? Bezártságot, terrorat, nincstelenséget és kilátástalanságot. A határokon tűzparancs várt azokra, akik nem akarták az életüket egy Románia névre keresztelt koncentrációs táborban leélni.

Ó, azok a csodás kilencvenes évek! Amikor hirtelen megnyíltak a határok, és a világ felfedezése egy új kaland kezdetét jelentette. Az emberek végre szabadon kifejezhették gondolataikat a sajtó hasábjain, és a különböző világnézetek vagy szenvedélyek mentén szövődtek új kapcsolatok és közösségek. A vendéglátás virágzásnak indult, és a borászat is új, izgalmas irányokat vett, mintha csak a régmúlt hagyományait ötvöznék a modern életstílussal. Milyen csodás időszak volt ez, tele lehetőségekkel és felfedezésekkel!

1997-et írtunk, amikor Várbarlang akkori igazgatója révén először tapasztaltam meg azt az igazi csúcsminőséget, ami a borok világában rejtőzik. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor Gere Attila 1995-ös Cabernet Sauvignon barrique-ja végre a poharamba került. Az ízek varázslata azonnal magával ragadott. Nem sokkal később Demeter Ervin baráti körben bemutatott egy sor prémium bort, amelyeket különböző kóstolók keretében élvezhettem. Az este folyamán Szepsy István, Vesztergombi Ferenc, Tiffán Edé, Tóth Sándor (Scheller birtok), Gál Tibor, Szerelmey Huba és Thummerer Vilmos borainak csodái tárultak elém. Csak néhány nevet említek azok közül, akiknek borai örökre bevésődtek az emlékeimbe.

1999-ben megalakult a Pannon Bormíves Céh, melynek tagjai között a felsorolt borászok mindannyian helyet kaptak. Az alapító tízek sorát olyan neves személyiségek is erősítették, mint Árvay János, Gere Attila és Heimann Zoltán. A céh küldetése, hogy a legkiválóbb minőségű borok előállításával egy olyan közösséget formáljanak, amely elősegíti a magyar bortermelés és borkultúra felelősségteljes fejlődését és fenntarthatóságát.

A honlapon az eszközökről is olvashatunk: "Teszik ezt kimagasló minőségű magyar boraikkal, rendezvényeikkel, kiegészítő, a borturizmust segítő szolgáltatásaikkal, s azzal, hogy a fogyasztóknak, borkedvelőknek betekintést engednek a borászati munkafolyamatokba, a szőlőtelepítéstől, egészen a borkészítésig.

A céh tagjai valóban egy összetartó családot alkotnak, ahol mindenki testvérként támogatja és bátorítja a másikat, az ország szinte minden borvidékéről érkezve. A közösség tagjai folyamatosan figyelemmel kísérik egymás törekvéseit, örömmel ünneplik a közös sikereket, és tanulnak a nehézségekből, amelyeket mások éltek át. Két évvel ezelőtt Mészáros Gabriella részletesen bemutatta ezt a kiemelkedő szakmai közösséget, amely valóban példaértékű a borászat világában.

A Pannon Bormíves Céh tagjainak felsorolása különös jelentőséggel bír, hiszen a Céhtagság a kiváló minőség szimbóluma. Az alábbi nevek képviselik ezt a rangos közösséget: Árvay János, Balla Géza, Berecz Stephanie, Bock József, Bolyki János, Bott Frigyes, Bussay Dorottya, Debreczeni Mónika, Dúzsi Tamás, Eszterbauer János, ifj. Figula Mihály, Font Gábor, Frittmann János, ifj. Gál Tibor, Gere Andrea, Gere Zsolt, Györgykovács Imre, Ifj. Heimann Zoltán, Hernyák Tamás, Jásdi István, Jekl Béla, Légi Ottó, Lőrincz György, Luka Enikő, Sebestyén Csaba, ifj. Szőke Mátyás, Takler Ferenc, Thummerer Tamás, Ifj. Tiffán Zsolt, Tóth Katalin, Vesztergombi Csaba, Vida Péter, Wille-Baumkauf Márta. E neves borászok és vinográfusok elkötelezettsége és szakmai tudása mind hozzájárul ahhoz, hogy a magyar borászat nemzetközi szinten is elismert legyen.

Tiszteletbeli tagok: Szepsy István, Gergely Vince, Pók Tamás, Demeter Ervin, Rohály Gábor, Bősze Ferenc, Buday Gábor, Várszegi Asztrik O.S.B., Somodi Sándor.

Hadd idézzek fel egy kedves történetet a kétezres évek első évtizedének második feléből. Épp egy frissen csatlakozott jeles borásznál jártunk jóapámmal, ahol rákérdeztem arra, hogy miként is történt a belépése az egyesületbe. Mondta vendéglátónk, hogy Szeremley Huba személyesen hívta meg, s amikor visszakérdezett, hogy miután több szakmai szervezetnek is tagja, miért csatlakozna még egyhez. A válasz annyi volt, hogy "közöttünk nincsenek kommunisták". Ami egybecseng azzal, hogy a céh egyenruhája a Bocskai viselet s ez eleve ad egy emelkedettséget a rendezvényeiknek.

Minden év decemberében lehetőségünk nyílik részt venni a "Pannon Karácsony" eseményen, amely immár több mint egy évtizede ünnepli a céh éves összejövetelét. A 2014 óta tartó rendezvény egyik legmeghatóbb pillanata a Bussay László-díj átadása, amely a 2013-ban elhunyt céhtag emlékére került létrehozásra. Ezt megelőzi a Bussay-filmek vetítése, ahol a céh tagjai, Bussay közeli barátai osztják meg emlékeiket a kiemelkedő csörnyeföldi borászról, aki korán távozott közülünk. Az első alkalommal még azok szemében is könnycsepp gördült le, akik nem ismerhették őt személyesen, bizonyítva, hogy Bussay László emléke mindannyiunk szívében él.

A díjazottak sorát 2014-ben Rohály Gábor nyitotta meg, akit követett Borbás Marcsi, Nagymarosi András és Eperjes Károly. 2018-ban a díjat megosztva kapta két neves szakíró, Szabó Edit, aki az idei gálát is vezette, valamint Sánta Zoltán. 2019-ben Rókusfalvy Pál érdemelte ki az elismerést. A 2020-as és 2021-es éveket a Covid-járvány miatt sajnos el kellett halasztani, de 2022-ben Mészáros Gabriella, míg 2023-ban Csizmadia András vehette át a díjat.

A két neves oktató-szakíró után idén a céh Szigethy Gábort választotta, aki Kossuth-díjas színháztörténész, rendező és egyetemi tanár. Az esemény során Lőrincz György elnök köszöntötte a résztvevőket, ezt követően Vida Péter méltatta a kitüntetettet. Szigethy Gábor munkássága lenyűgöző, hiszen köteteinek száma már meghaladja az ötvenet. Az elmúlt évtizedek során a legfontosabb kulturális eseményeken találkozhattunk vele, Bodrogkeresztúrtól Óbudáig. Gondolatai és veretes megfogalmazásai pedig gyakran eljutottak hozzánk rádió- és tévéműsorokban, gazdagítva a színházi diskurzust.

Az "Egy korty magyar bor" című lenyűgöző sorozatának jelentős része már a világhálón is hozzáférhető. Engedjétek meg, hogy tiszteletünket kifejezve idézzünk belőle néhány emlékezetes sort: "2003 tavaszán a hivatali irodájában találkoztunk Szepsy Istvánnal. A napfényes délután különleges hangulatot árasztott. Üdvözlésünk kölcsönösen udvarias és tartózkodó volt; mielőtt helyet foglalt volna, a borász a könyvespolchoz lépett, és leemelt egy frissen megjelent, vastag kötetet - 'Tokaj. A szabadság bora' - majd nekünk ajándékozta."

- Ez a könyv jó kalauz - mondta -, ha valóban meg akarják ismerni a világ legcsodálatosabb adottságú borvidékét.

Elbűvölt az a természetes őszinteség és megkérdőjelezhetetlen magabiztosság, ahogyan Tokajt a világ leglenyűgözőbb borvidékeként emlegette. Pontosan négy órakor kopogtattunk az iroda ajtaján, és tíz perccel később már belemerültünk a borkészítés titkaiba: mesélt a szőlőről, a különböző talajfajtákról, a kőzetek rejtelmeiről és Tokaj gazdag történelméről.

- A csupa kő hegyoldalban terem a legjobb szőlő, mert ott a tőkének meg kell harcolni az élet ben maradásért, nagyon mélyre kell ásnia magát a talajban, küzdenie kell az életben tartó vízért, ásványokért...

Elbűvölten figyeltük, ahogy beszél. Hat óra körül azonban váratlanul megakadt a mondat, és a tekintete ránk irányult.

- Elnézést, úgy tűnik, valami ízleteset szeretnének kipróbálni. Az idő csak úgy elszállt... talán most lemehetnénk a pincébe. Leereszkedtünk, kóstolgattunk - sötét estébe burkolózva indultunk álmodozva haza. Az utolsó korty a négyéves Úrágya Furmint ízét idézte, miközben az Appassionata utolsó futamai zenéltek a fejünkben.

Szabolcsi Bence zenetudós szavai különös súllyal bírnak: "Beethoven zenéje részt követel az életből, fellázít, megráz, megríkat és megkacagtat, magadba térítés harcba küld: állást foglal, cselekszik, harcol minden pillanatban." A Furmint bor pedig olyan, mint egy Beethoven zongoraszonáta – tele szenvedéllyel, ami arra késztet, hogy mélyebben elgondolkodjunk, és elmerüljünk a lélek rejtelmeiben. Ránt magával a mélységekbe, felidézve múltunk titkait, miközben szembesít minket a földi idő múlásával és az élet mulandóságával.

Visszatérve az idei nagy felsereglésre, ismét pazar borokat hoztak a céhtagok, pincészetenként hármat, de megesett, hogy négy-öt volt az a három. Ha ketten boruk elfogytával nem távoznak zárás előtt, idén első ízben elmondhattam volna magamról, hogy minden tételt megkóstoltam. Így csak annyit állíthatok, hogy minden hozzáférhető bort sikerült megkóstolni. Igazságtalan lenne a több, mint száz remek tételből kettőt-hármat kiemelni, maradjunk annyiban, hogy hála a céh azon döntésének, hogy a kezdetben zártkörű kóstolót nyilvánossá tette, mindenki betervezheti magának a jövő évit s személyesen meggyőződhet arról, hogy hol tart ma a magyar borászat krémje.