Te is érzékeled az Úr halk suttogását a lelked mélyén? - Mandiner
A címben megfogalmazott kérdés folyamatosan visszhangzik a Vörösmarty Színház színészeinek diskurzusában; két felvonás során olyan témákat boncolgatnak, amelyekről józan ésszel nehéz, sőt, szinte lehetetlen beszélni.
Határozottan állítható, hogy a művészet rendezésének módja és a különféle külső tényezők ellenére Ivan Viripajev "Részegek" című darabja mélyen megérinti az emberi lélek rejtett zugait. Nem meglepő, hogy az orosz "új dráma" mozgalom lengyel származású képviselője, Viripajev, rendszeresen felbukkan a színházi világ színpadain, különösen a stúdiószínpadokon. Darabjaival bátran szembesít minket azzal a kegyetlen valósággal, hogy mit jelent Isten hiányát érezni a modern életünkben.
Most is egyszerre fut a Budaörsi Latinovits Színházban és a székesfehérvári Vörösmartyban, és korábban szintén párhuzamosan játszotta a budapesti Katona és a Nemzeti. Pedig, hiába a nagyon erős alapanyag, több okból is kockázatos vállalás a színre vitele. A helyenként - de soha nem öncélúan, sokkal inkább életszerűen - vulgáris szöveg elriaszthatja a közönség egy részét; rendezői részről nagyon kell érezni a tempót, a színészek számára pedig alig van nehezebb feladat, mint hitelesen részeget játszani. A fehérváriaknak nem is sikerül maradéktalanul, a kísérlet kicsit olyan, mint a mesebeli okos lány esete, aki hoz is ajándékot a királynak, meg nem is; vannak felcsillanó pillanatok, de a ritmus gyakran kizökken, a női szereplők meg mintha nem találnák igazán a helyüket az előadás szövetében.
Különösen figyelemre méltó a férfiak teljesítménye, különösen Krisztik Csaba, aki Márkot alakítja. Ő a testét mesterien kontrollálva, mégis hihetetlen könnyedséggel omlik össze a díszletként szolgáló "szivacsvályúban". Ugyanakkor Kricsár Kamill játéka is lenyűgöző, ahogy a szürke bankáröltönyét fokozatosan egyre brutálisabb őszinteségre cseréli, ami jelenetről jelenetre mélyen megrázó élményt nyújt.
A két figura, valamint a legénybúcsús társaság egyik tagját megörökítő Andrássy Máté a viripajevi abszurd humorú szöveg világában találja meg a legnagyobb összhangot. Ebben a különös narratívában a világ mintha feje tetejére állt volna: a józanság tűnik a módosult tudatállapotnak, míg a részegek nem csupán az alkoholmámorban fürdenek, hanem "a lét mélyebb értelmét" kutatják. E szövegben olyan súlyos megállapítások találhatók, mint: "elvesztettük a kapcsolatot a valódi realitással, azzal a fundamentummal, amelyből minden létezésünk fakad. Minden törvényünk, minden igényünk, az egész elcseszett liberalizmusunk, a rohadt toleranciánk, az ostoba politikánk – mindezek a valóságtól eltávolodva zajlanak. És közben mit sem sejtünk a legfontosabb dologról, amit nemcsak, hogy nem érzékelünk, de talán még azt sem tudjuk, hogy egyáltalán létezik." Ezek a gondolatok a társadalmi elidegenedés és a valóságtól való eltávolodás problémáit feszegetik, miközben a szereplők komikus és tragikus helyzetekben próbálják megérteni a saját létezésük értelmét.
