A smink túlzásba vitele és a korai felnőtté válás – vajon miért érzik szükségét sokan, hogy már kislányokat is nőiesített ruhákba és sminkbe öltöztessenek?

Nemrégiben egy különleges fotó került a szemem elé, amelyen egy büszkeségtől sugárzó világbajnok magyar kislány tündökölt. Ám nem csupán a lenyűgöző eredmény vagy az arcán tükröződő gyermeki boldogság ragadta meg a figyelmemet, hanem a smink. A túlzó, hosszú pillák, a precízen kontúrozott arc, és a felnőtt nőket idéző megjelenés mind-mind egy olyan világot tükröztek, ahol a kislány már felnőttként viselkedett, tudatosan megformált testtartása pedig még inkább hangsúlyozta ezt a felnőttkori eleganciát.

Nem vonom kétségbe a sportteljesítmények fontosságát, és nem szeretném megfosztani egyetlen kislányt sem attól a lehetőségtől, hogy harcoljon, fejlődjön, kibontakoztassa tehetségét és megmérettesse magát. Ugyanakkor elgondolkodtat, amikor a versenypálya színes világában elmosódik a határvonal: hol kezdődik a játékos önkifejezés, és hol érkezik el a felnőtt szerepek utánzása.

A képeken látható esemény nem csupán gyerekverseny, hanem egy szélesebb társadalmi jelenség is, amelyben a kislányok nőként lépnek a nyilvánosság színpadára.

Úgy lépkednek, mintha a korukból eredően nem lenne okuk erre. Olyan módon, ahogyan mások elképzelték számukra. Az a valaki - általában egy felnőtt -, aki nem szándékosan, de mégis beszorítja őket egy olyan szerepbe, ami nem igazán az ő sajátjuk.

A gyerekversenyek, legyen szó sportról, táncról, szépségversenyről vagy tehetségkutatásról, egyre inkább a látványra és a showelemekre helyezik a hangsúlyt. Egy nyolcéves kislány olyan koreográfiát sajátít el, amely inkább egy videoklip sztárját idézi, mintsem egy vidám, gyermeki versenyt. Testtartása csábító, mosolya és mimikája pedig nem a felszabadultságról árulkodik, hanem egy begyakorolt előadásmódról. Ráadásul ruhája is inkább a felnőttek világát tükrözi, mintsem a gyermeki ártatlanságot. A közönség lelkes tapsa nem marad el - hiszen ügyes és tehetséges! De valójában kinek is játszik ez a kislány? Milyen üzenetet közvetít, és meddig terjed a gyermeki játék határa, amikor a színpadra lép?

Sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gyermek fejlődése – legyen szó a testi, idegrendszeri, pszichés vagy személyiségbeli aspektusokról – egy összetett és hosszan tartó érési folyamat. Ez a fejlődés nem hirtelen ugrásokban, hanem lassan, lépésről lépésre, fokozatosan valósul meg.

Egy gondosan előadott vers, egy kifinomult bevonulás vagy egy "felnőtt" mozdulatsor nem mindig a belső érettség jele - sokkal inkább azt mutatja, hogy a gyermek képes megfelelni a környezeti elvárásoknak.

Gyakran hajlamosak vagyunk a gyerekeket felnőtt mini változatainak tekinteni, és azt feltételezni róluk, hogy rendelkeznek olyan önreflexiós képességekkel, összefüggések megértésével, világnézeti érettséggel és problémamegoldó készségekkel, amelyekhez valójában még nem áll rendelkezésükre a szükséges érzelmi és kognitív alap.

A gyermek idegrendszere még csak most kezdi felfedezni az érzelemszabályozás világát, az önreflexió első jelei bontogatják szárnyaikat, és a test-lélek összhangja is éppen alakulóban van. Ebben a korai szakaszban a külvilágból érkező visszajelzések – különösen, ha a megjelenésről, szerepekről vagy a megfelelésről szólnak – nem csupán egy tükörképet adnak, hanem gyakran az identitás formálásában is kulcsszerepet játszanak.

A belső értékrend helyett gyakran a külső visszajelzések, mint a dicséret, taps vagy figyelem, válik az iránytűvé, különösen a fiatalok esetében. Ilyenkor a gyermek nem a saját belső világából merít, hanem a külvilág reakcióiból próbálja meghatározni, ki is ő valójában. Ez a folyamat nem csupán az önismeret fejlődését gyorsítja fel, hanem hosszú távon torzíthatja a testképet, az önértékelést, sőt még az autonóm döntéshozatali képességet is.

Amikor egy kislány belép ebbe a különleges világba, nem csupán a mozgás művészetét sajátítja el. Felfedezi azt is, hogy mit jelent az elismert test, milyen az elfogadott megjelenés, és hogy milyen női szerep az, amely a siker kapuját nyitja meg. Ha számára a siker záloga a felnőtt nőként sminkelt arc, a tökéletes test és a folyamatos megfelelés, akkor vajon mit sugallunk ezzel neki? Milyen üzenetet hordozunk az önértékeléséről, a szépségről és a nőiességről, amikor ezt a mintát követni kényszerül?

A gyermeki önazonosság egyik kulcsfontosságú eleme, hogy a gyerek a saját életkorának megfelelő környezetben és szituációkban tapasztaljon és fejlődjön.

A játék, a mozgás és a közös öröm hármasa alkotja a lelki védelmi rendszer alapját. Amikor azonban ezt a természetes és szabad folyamatot "felnőtté" alakítjuk, vagyis kényszeresen a felnőttek elvárásaihoz igazítjuk a gyerek mozgását, megjelenését és viselkedését, akkor valójában kívülről kezdjük el befolyásolni az önképet. Ekkor a gyermek azt a tanulságot vonja le, hogy "csak akkor vagyok elég értékes, ha megfelelek a külső normáknak".

Ez a fajta "szexualizált" megjelenés, akár tudattalanul is, korai szereptanuláshoz vezet a gyerekek számára. Míg mi, felnőttek, gyakran úgy vélik, hogy egy csillogó smink vagy egy feltűnő ruha csupán a szórakozás része, a fiatalok közben mélyen formálják a saját világképüket. Ebből azt a tanulságot vonják le, hogy az önértékük a külvilág reakcióin alapul, és hogy a nőiesség egyenlő a tetszeni vágyással.

A médiában megosztott fotók és videók sokszor tömegével hozzák a lájkokat, elismerést, de azt már kevesen kérdezik meg: hol van ebben a történetben a gyerek? Mennyire érti, amit csinál? Mennyire választhat? Mennyire játszhat még szabadon?

Mert a kislányok és kisfiúk – még a legtehetségesebbek és legfegyelmezettebbek is – valójában gyerekek. Az ő világuk nem a felnőttek elvárásainak merev kerete kellene, hogy legyen, hanem egy biztonságos, rugalmas tér, ahol szabadon fejlődhetnek és önmagukat felfedezhetik.

A cél nem csupán a gyors befejezés, hanem az, hogy legyen lehetőségük mélyen elmélyedni önmaguk felfedezésében.

Felnőttként mi formáljuk a jövő generációk értékrendjét, és mi teremtjük meg azokat a környezeteket, ahol a gyerekek szárnyalhatnak, vagy éppen ellenkezőleg, elveszhetnek. Ez a felelősség óriási súlyt ró ránk. Éppen ezért lényeges, hogy a teljesítmények elismerése mellett figyeljünk arra is, milyen üzeneteket közvetítünk. Egyetlen díj vagy lájk sem pótolja a legfontosabb kérdést: megadjuk-e a gyerekeknek a lehetőséget, hogy valóban gyerekek maradhassanak, vagy olyan elvárásokat róunk rájuk, amelyek talán nekünk is ideje lenne levetkőznünk?