A végtelen küzdelem a szürke urakkal, akik az Időtakarék hatalmát képviselik.
Bűbájos, látnoki, varázslatos: ezek a szuperlatívuszok is árulkodnak arról, hogy Michael Ende pályafutásának korai kritikái alig jutottak el hozzánk. Pedig a nyugatnémet író már a hatvanas években gyakran hallotta, hogy menekül a valóság elől. Valójában azonban éppen a valóságot karikírozta, már a Gombos Jim történeteiben is ragyogó kreativitásával és mesélőkészségével bizonyítva, hogy a fantázia világa mennyire szervesen összefonódik a hétköznapokkal.
Bár a negatív visszajelzések árnyékában élt, a teljesítményét mégis elismerték. Kereskedelmi és kritikai sikereket ért el, és az állami Német Gyerekirodalmi Díj elnyerésével nemcsak a szakmai elismerést, hanem anyagi biztonságot is kapott. Harald Schäfer rendezésében már a hatvanas évek elején animációs sorozatok készültek a Gombos Jim történeteiből, ami tovább növelte a népszerűségét. Ugyanakkor megérthetjük, honnan eredett az a frusztráció, amely 1985-ös nyilatkozatában is megjelent: "Bárhol bejuthatsz az irodalmi szalonokba, akár börtöncellán, őrültek házán vagy bordélyházon keresztül is. De van egy ajtó, amelyen keresztül sosem juthatsz be: a gyerekszoba ajtaja. A kritikusok ezt sosem bocsátják meg. Még a nagy Rudyard Kipling is szenvedett ettől. Folyton azon tűnődöm, miért tapasztalható ez a különös megvetés mindazzal szemben, ami a gyermeki világot képviseli."
Azt nehéz lenne egyértelműen állítani, hogy az Ende műveinek magyarországi debütálása túlzottan kapkodósra sikeredett volna. Talán még az sem lett volna elegendő, hogy a Momó és A végtelen történet világszerte óriási népszerűségnek örvendett. Ahhoz, hogy valóban berobbanjon, szükség volt Wolfgang Petersen rendezésében készült, a generációkat elbűvölő 1984-es filmes adaptációra is. Elengedhetetlen volt a varázslatos sárkány, Kőfaló karaktere, és persze Limahl meghatározó főcímdala is, amely azonnal hatott a közönségre. Így a nyolcvanas évek második felére Magyarországon is elérte a közönséget az Ende iránti lelkesedés hulláma.
Érdekes megfigyelni, hogy A végtelen történet népszerűsége főként a filmadaptációjának köszönhető, míg a Momo az elmúlt közel négy évtized során huszonegy különböző kiadást ért meg, beleértve két e-könyves verziót is. Idén a Móra Kiadó újra napvilágra hozta ezt a remekművet, Kalász Márton mágikus fordítása után most Győri László inspiráló szövegeivel találkozhatunk. (Fontos megjegyezni, hogy ő nem összekeverendő a költő Győri Lászlóval.) A Könyvhét folyóiratnak adott júliusi interjújában így méltatta az új kiadást: "Ma már számos irodalomtörténeti munka és tanulmány foglalkozik Németországban a Momo értelmezésével és művének különböző rétegeivel. Gyakran párhuzamot vonnak Kafkával is. Egy német filozófus elemzése szerint a regény mélyebb rétegeiben felfedezhető a '68-as baloldali gondolkodás, valamint a XX. századi filozófia különféle irányzatai. A mű egyaránt reflektál az elidegenedésre, a társadalom dehumanizálódására, és a fogyasztói társadalom romboló hatásaira. Mindezeket pedig egy ifjúsági regény keretein belül tapasztalhatjuk meg!"
Minderre egyébként Boldizsár Ildikó mesekutató-író már 1986-ban rámutatott az Élet és Irodalomban megjelent kritikájában. Nem mese az, gyermek - intett a szerző, felhívva rá a figyelmet, hogy a regényben - ahogy egyébként A végtelen történetben is - arról olvashatunk, miként válnak az emberek egyre sivárabbá, hidegebbé, önmaguk számára is idegenné: "Momo regényében szürke urak veszik birtokba az emberek idejét. (...) Az Időtakarék szürke társasága ráveszi kiszemeltjeit arra, hogy takarékoskodjanak az idővel, nézzenek mindent tárgyilagosan és reálisan. (...) Momo Secundus Minutius Hora mester segítségével (ő juttatja minden embernek a számára elrendelt időt) elpusztítja a szürke urakat, és visszaadja az időt az embereknek. Nem mesebeli varázslattal pusztít, hanem zenével és színnel, mindazzal, amit egyszer saját szívében hallott és látott, megtapasztalt. Hoffmann és Andersen is csináltak ilyet: a legköznapibb események, tárgyak, szituációk között csodás, fantasztikus erőkre leltek, melyek azonnal konfrontálódtak a civilizáció elemeivel. Mindhárom író megfordítja az értékrendet: a valóságos lesz torz, hamis, a vágyott "valótlan" pedig igaz."
A végtelen történethez hasonlóan, Michael Ende műve is mély hatást gyakorolt a fantasztikus irodalom világára, ám a filmes adaptációval szemben a szerző éles kritikát fogalmazott meg. Ende szerint a film túlzottan giccses, kommersz és műanyag jellegű volt, ami arra késztette, hogy jogi lépéseket tegyen a produkció ellen, ám végül a pert elveszítette. Érdemes tehát alaposan összevetnünk a könyvet és annak filmes verzióját. Hárs Ernő fordítása révén a regény több kiadást megélt hazánkban, mégis sokan valószínűleg a filmre emlékeznek leginkább. A Fantázia világának felfedezése egy egészen új élményt nyújt, ha kezünkbe vesszük a Móránál 2022-ben megjelent kötetet. Az idei Sátánármányos újrakiadása pedig tovább gazdagítja az Ende-reneszánst, hiszen a 95 éve, 1929. november 12-én született, és 1995-ben elhunyt szerző művei máig megőrizték frissességüket és relevanciájukat.
